Vasárnap éjfélkor.

Vasárnap éjfélkor megszűnt az ország egyetlen magyar zenére szakosodott éterbeli rádiója, a Magyar FM. Az alig kilenc hónapot megélt állomásnak azért kellett elhallgatnia, mert – ahogy arról csütörtökön már beszámoltunk – az üzemeltető Zene Rádió Kft-nek lejárt az utolsó ideiglenes hatósági szerződése is a budapesti 99,5 MHz-re.

A frekvenciára korábban pályázatot írt ki az NMHH, ami időközben lezárult, így a Magyar FM-nek már nem volt lehetősége újabb átmeneti engedély igénylésére. A pályázaton a Magyar FM-et működtető Zene Rádió Kft. is indult, azonban nem sokkal az eredményhirdetés előtt visszavonták a jelentkezésüket, és egy másik érdeklődő, a Média Depo Kft. nyert. (A Zene Rádió Kft. nemrég egy másik frekvenciára, a győri 96,4 MHz-re is pályázott.)

 
A 99,5 MHz pályázati felhívása alapján az új rádió kereskedelmi jellegű lesz, és túlnyomórészt a 90-es és 2000-es évek zenéit fogja játszani. Az NMHH közlése szerint a nyertes cég City Rádió néven adta be a pályázatát (érdekesség, hogy az LB Rádió Kft. a zalaegerszegi 88,9 MHz-re ugyancsak City Rádió munkanévvel pályázott), azonban a piaci pletykák szerint Best FM néven indul majd el az új adó, erről a Media1 is írt.

A Magyar FM a Kowalski meg a Vega „A bölcsődtől a sírodig” című dalával köszönt el a hallgatóktól. Dominik Zsolt, a rádió műsorvezetője pár perccel éjfél előtt az alábbi szavakkal búcsúzott: „Drága hallgatóink, nektek is csak köszönettel tartozhatunk és tarozunk, hogy ilyen masszív kis közösséget alkothattunk, ilyen rövid idő alatt. A holdat céloztunk, de végül a csillagokig értünk, veletek, közösen.”

RADIOSITE