A Retro Rádió maratoni slágerlistája alapján a hazai közönség az ABBA-ért, a Beatlesért és Michael Jacksonért rajong leginkább.

Egy héten keresztül minden nap reggel nyolc és este hat között az ország leghosszabb slágerlistáját követhették a Retro Rádió hallgatói. Az 1001 dalból álló listára rekordszámú voks érkezett: több tízezren jelentkeztek telefonon, e-mailben, sms-ben, vagy éppen a rádió közösségi oldalán. Sokan csak kedvenc dalukat, dalaikat küldték be, de akadt olyan hallgató is, aki komplett 120 slágerből álló listával készült a Retro Rádió felhívására.

Sok olyan olasz sanzon és francia nyelvű dal is bekerült a slágerek közé, amelyek közel 30 éve nem voltak hallhatók a magyar rádiókban, és az is kiderült, hogy a hetvenes és nyolcvanas évek kultikus filmzenéi a mai napig töretlenül népszerűek. Számtalan szavazat érkezett a Grease, a Beverly Hills-i zsaru, és a Dirty Dancing betétdalaira, a TOP 10-be pedig két Flash Dance-sláger is bejutott.

A legtöbb dallal a Beates fért fel a listára, a gombafejűektől összesen 32 szerzeményt szavazott a közönség a legjobb 1001 közé. A hazai előadók közül a Neoton dalai a legkedveltebbek a Retro Rádió hallgatói szerint, tőlük összesen 20 dal került be a kedvencek közé.

A Retro Rádió hallgatóinak abszolút favoritja az ABBA volt, a svéd együttes Dancing Queen című slágere vitte el az első helyezést. Másodikként a Beatles Yesterday című dala végzett, míg a harmadik helyet Michael Jackson Billie Jean-je foglalta el. A végeredményre B. Tóth László műsorában, a Poptarisznyában derült fény, a legendás rádiós szerint a végeredmény nem meglepő.

„Kétségtelenül rengeteg slágerlistával volt dolgom, a Poptarisznya „előző életében” 2 hetente volt listám, és bizton állítom, hogy ez volt Magyarország leghosszabb slágerlistája! A nyerteseket illetően az jutott eszembe, amit Tardos Péter barátom, a Rock lexikon írója mondott egykor, miszerint teljesen felesleges volt egy egész könyvet írnia, hiszen a világ két betűről szól: az A-ról és a B-ről, vagyis az ABBA-ról és Beatles-ről. Úgy gondolom, tökéletes végeredmény született” – tette hozzá B. Tóth.

Az első 30-ba két magyar dal is befért a hallgatók szerint: Máté Péter Most élsz című szerzeményét a 23., Demjén Ferenc Szerelem első vérig című slágerét pedig a 26. helyre szavazta be a közönség. A teljes lista visszahallgatható a retroradio.hu oldalon.

RADIOSITE