Elhallgat a Nyugat Rádió
2016. július 27. szerda, 10:29    Nyomtatás E-mail
Hiába próbálkoztak, hogy életben maradhassanak, ennyi volt. 11 évig szólt a szombathelyi csatorna.

"11 év után végleg elhallgat a Szombathelyen és közvetlen környezetében szóló Nyugat Rádió.

Ez év tavaszán még úgy tűnt, hogy a hallgatók és vállalkozók segítségével sikerül megmenteni adónkat. Mára azonban kiderült: mindez nem tudja ellensúlyozni azt a sok hátrányt, amely például a médiahatóság részéről ért minket. Nehéz függetlenként úgy talpon maradni, hogy évek óta nem nyerhettünk pályázatot, illetve hozzánk nem érkeztek állami és önkormányzati hirdetések.

Köszönjük az elmúlt éveket, hogy minket hallgattak! Nagyon sajnáljuk, hogy augusztus elsejétől már hiába tekernek az FM 88.4-re. Jó volt Önöknek zenélni, jó volt Önökhöz szólni" - írja friss közleményében a rádió ügyvezetője, Horváth Zoltán.

Márciusban még úgy tűnt, hogy az egyéni támogatások megoldhatják a problémákat, de a többmilliós összegek sem tudták megmenteni a rádiót a csődtől. Úgy tudjuk, a cégcsoporthoz tartozó sárvári Isis Rádió FM 96.5 működése is veszélybe került, a körmendi Isis Rádió FM 99.8-ról azonban nincs információnk.

A csatorna frekvenciája, szombathelyi a 88.4 MHz újrapályáztatását egyébként már meg is kezdte a médiahatóság.


(RADIOSITE.HU)