Átadták a Helyi Rádiók Országos Egyesületének adományait a budapesti Bethesda Gyermekkórházban. Az okoseszközök mellett a kórház pénzadományt is kapott, amely segít hozzájutni a kapcsolattartás lehetőségéhez a bent fekvő gyerekek és családjaik között. A segítség egy példa nélküli rádiós összefogásnak és jótékonysági kampánynak köszönhető.

Egyedülálló rádiós összefogással gyűjtött össze több, mint 16 millió forint összértékű adományt a Helyi Rádiók Országos Egyesülete gyermekkórházak és városi kórházak gyermekosztályai számára. Az összegből a tervek szerint okoseszközöket és internet-hozzáférést szerettek volna biztosítani azoknak a kis betegeknek, akik a pandémiás időszakban nem találkozhatnak családtagjaikkal, szeretteikkel, ezzel elősegítve a kapcsolattartást az otthoniakkal. A gyűjtés sikerének, a hallgatóknak köszönhetően a cél megvalósult. A fővárosi intézménynek juttatott adományokat Ürge Dezső, a HEROE elnöke több rádió képviselőjével – Hudák Anitával és Hepi Endével (Manna Fm), Juhász Gergővel (Rádió 1), Garami Gáborral (Sláger FM) és Kovács „Nagyember” Lászlóval (Jazzy Rádió) együtt adták át a Bethesda gyermekkórház képviselőinek.

“2020 év végén a Helyi Rádiók Országos Egyesülete azt a célt tűzte ki maga elé, hogy az összefogás erejével olyan eszközökhöz segítse a kórházakban ápolt gyermekeket, amivel meg tudjuk könnyíteni a kapcsolattartást a pandémia által nehéz helyzetbe sodort családoknak. Ennek eredményeképp országosan húsz kórház kis betegeinek tudtunk segítséget nyújtani, nagy öröm volt számunkra Budapesten a Bethesda Kórház részére átadni a felajánlott okoseszközöket és adományokat további eszközök vásárlásához” – árulta el Ürge Dezső. A napokban a vidéki intézményekhez is eljut majd a rádióhallgatók által gyűjtött támogatás, így hozzásegítve a családjukkal való kapcsolathoz azokat a gyermekeket, akik intézményekben kénytelenek tölteni a közelgő ünnepeket.

(forrás: HEROE)

Még mindig közösségformáló ereje van a rádiónak, derült kis a Scores Group kutatásából

2020 novemberében a Helyi Rádiók Országos Egyesületének koordinálásával 68 rádió csatlakozott az ország minden pontjáról ahhoz a jótékonysági kezdeményezéshez, melynek keretében okoseszközökre gyűjtöttek a rádiók a kijelölt kórházak gyermekosztályai számára. A kampány során több, mint 16 millió forint értékű adományt gyűjtöttek a hazai rádiók, ebből húsz kórház vásárolhat okoseszközöket intézményük gyermek fekvőbeteg ellátásában részesülő kis ápoltjainak.

Az összefogást népszerűsítő rádiós kampányról 2020 november 23. és 30. között az NMHH támogatásával a Scores Group egy 2000 fős online kutatást készített a 18 évesnél idősebb lakosság körében. A kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja, a kampány milyen eredményeket ért el, milyen volt az összefogás megítélése a válaszadók között.

Az eredményekből kiderült, hogy a kampány 1 hét alatt a felnőtt lakosság több, mint harmadát érte el, csaknem negyedmillió olyan embert is, akik nem hallgatnak rádiót. Az összefogás igazán imponált az embereknek, 88%-uk példaértékűnek tartotta, egyértelműen pozitívnak értékelte a rádiók társadalmi szerepvállalását a többség.

Az eredmények ismeretében kijelenthetjük, hogy a rádió képes hatékonyan tematizálni a közbeszédet. A kutatásból kirajzolódott, hogy a rádiók megítélése épp olyan pozitív, mint magáé a jótékony célú összefogásé. Látszik, hogy a rádiónak és különösen a helyi rádiónak még mindig közösségformáló ereje van.

RADIOSITE