A debreceni Best FM és a Gong Rádió a leghallgatottabb helyi rádiók.
A negyedik negyedévi mérés eredményei szerint a megyei jogú városokban a helyi rádiókat naponta több mint 600 ezren, míg hetente több mint 900 ezren hallgatták a legalább 15 évesek körében – írja az NMHH áttekintő tanulmánya. Ez azt jelenti, hogy a 15 éves és idősebb lakosság 36 százaléka naponta, míg 54 százaléka heti rendszerességgel követi a helyi rádiókat.
Az összefoglalóból az is kiderül, hogy a vidéki központokban élő magyarok nagy tömegei számára a rádió az első számú médium a napi rutinban. Az elért népesség számossága alapján a debreceni Best FM számít a leghallgatottabb helyi rádiónak, a százalékos alapú toplista alapján pedig a Gong Rádió áll a dobogó élén.
RADIOSITE