Az akcióban anyagi és tárgyi felajánlásokat várnak a hallgatóktól.

Leégett egy tetőteres családi ház felső szintje a Nógrád megyei Magyarnándorban hétfőn délelőtt. Az épületben senki sem volt. A család két felnőtt tagja éppen az udvaron tartózkodott, a három tizenéves gyermekük az iskolában tanult. Az eddigi információk szerint egy elektromos zárlat okozhatta a tüzet, amely a ház felső szintjét – ahol a gyerekek szobái és használati tárgyai voltak – teljesen megsemmisítette.

A Megafon szerdától péntekig adománygyűjtést szervez a károsult család javára. A családfő a rádió Start Menü című reggeli élő műsorában szerdán azt mondta: Soha nem gondolta volna, hogy annyi jó ember van a világon, mint ahányan segíteni próbálnak. Molnár István családja részére péntekig tehetnek felajánlásokat a hallgatók a Megafon üzenetrögzítős telefonszámán: 06-35-957-957.

RADIOSITE