Csokorba szedtük, hogy mit tartogat az ősz a fővárosi rádióhallgatóknak.
A nyár vége komoly meglepetéseket hozhat a fővárosi rádióhallgatóknak és az egész szakmának. A legrégebbi kereskedelmi rádiós márkát átpozicionálják, két csatorna frekvenciát vált és várhatóan egy új hírrádió is indul majd.
Szeptembertől megújul a 103.9
A Juventus Rádió korábbi közleménye szerint
teljesen átalakul majd a csatorna. Egyelőre még nem kezdték el promózni a rebranding-et – mely egyébként egy átfogó kutatás eredménye lesz majd kicsit több, mint két hét múlva -, de ha nem csúszik a szeptemberi megújulás, akkor lassan ideje lesz elkezdeni tájékoztatni erről a hallgatóikat – ekkorra várhatók majd pontos információk is a változásokról.
Piaci pletykák szerint az sem kizárt, hogy
visszatér a Sláger Rádió márkanév (erre utal az is, hogy az új tulajdonos, a Tematik-Kábel Kft. megkezdte a „Sláger Rádió” és a „Sláger FM” nevek lajstromoztatását a
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, miután a korábbi Sláger Rádiót üzemeltető Emmis által bejegyeztetett oltalom lejárt). Ha a Sláger Rádió valóban „visszatér”, borítékolható, hogy a jelenlegi célcsoport (25-59) és formátum (adult contemporary) marad, csak a név és az arculat változik. Persze az is benne van a pakliban, hogy a Juventus Rádió márkanév megmarad a jövőben is, és az arculat és a zenei repertoár „csak” frissül. Utóbbit illetően egyébként már a bejelentés óta tapasztalható lehelletnyi változás.
Más források úgy vélik, „megfiatalodik” a Juventus és egy, a korábbi Rádió 1-hez hasonló CHR/Top40, illetve Hot AC formátumú adó szól majd a 103.9-en szeptembertől. Hogy melyik szcenárió lép életbe ősztől, azt még egyelőre titok övezi.
Valószínű ugyanakkor, hogy az egykor az ország nagy részében elérhető médium ismét terjeszkedni készül – erre egy korábbi interjúban Radu Morar, az új tulajdonos utalt az mmonline-nak adott válaszában. Ennek egyik első lépcsője lehet az Ozone FM-mel kötött értékesítési megállapodás is, bár ennek várhatóan nem lesz hatása a fiatal korosztályt célzó vidéki rádiós hálózat műsorára, legalábbis a közeljövőben.
Költözik a Gazdasági Rádió
A korábbi hírekkel ellentétben a név marad, noha
Trend FM néven nyerte el a csatornát üzemeltető Műsor-Hang Zrt. a 94.2-es frekvenciát a Mária Rádió elől. A változást már az on air és off air felületein is bejelentette és hirdeti az üzleti hírekre specializálódott rádió.
Az ismert menetrend alapján tehát augusztus 19-én lekapcsolják a 105.9-et és „egyszerűen” a 94.2-re költözik majd a csatorna.
Ideiglenes frekvencián működhet tovább a Mária Rádió
A katolikus médium ugyan elvesztette a sugárzási jogot a fővárosban, de a Médiatanács szinte azonnal rendelkezésükre bocsátott 30 napra egy helyi, mindössze Budapest néhány külső kerületében elérhető frekvenciát, az FM 96.8-at – amit korábban a Rádió 17 és a Rákosmente Rádió használt. Arról nincs információnk, hogy szeptember 18-ától hol lesz elérhető a Mária Rádió, ugyanis 1 hónapos ideiglenes hasznosításra nem használható fel ugyanaz a frekvencia közvetlenül egymás után a hatályos szabályok szerint, és ugyanaz a cég sem üzemeltethet 30 nap lejárta után szünet nélkül újabb ideiglenes jogosultságot, azonos vételkörzetben.
Átmeneti megoldás lehet, hogy a Mária Rádió a meglévő üzemeltető cégeivel (Mária Rádió Frekvencia Kft., FM4 Rádió Kft., Magyar Múzsa Kft., Mária Rádió Alapítvány stb.) több frekvencia között „váltogat” majd a jövőben, tehát például szeptember 19-étől a szintén szabad 91.4 MHz-en, rá egy hónapra akár a 88.8-on, ismét egy hónap múlva pedig például a szintén szabad 98.6-on sugároznak majd, más-más vállalkozásaik üzemeltetésében.
Szintén szóba jöhet az is – amivel annak idején a Magyar Katolikus Rádió relatíve gyorsan frekvenciához jutott Budapesten -, hogy egy 1 éves időtartamra szóló jogosultságot nyernek el gyorsított eljárásban, igaz, ezt csak egy hirtelen fellépő, jól megalapozott igény esetén írhatja ki a médiatörvény alapján a médiahatóság. Mindezekre azért lehet szükség, mert a normál pályáztatási eljárás hónapokat vehet igénybe – igaz, az ideiglenes, gyorsított eljárások és a normál tender „futhatnak” párhuzamosan is, törvényileg nem zárják ki egymást.
Egyelőre tehát az biztos, hogy augusztus 20-ától a Mária Rádió a 94.2-ről a jóval kisebb elérésű FM 96.8-ra költözik egy hónapra, és utána a törvény szerint ismét költöznie kell. Kérdés, hogy a hallgatók is tudják-e majd követni a gyors frekvenciaváltásokat.
A csatorna arra biztatja a közönségét, hogy a főváros külső kerületeiben és magasabb pontjain próbálkozzanak az agglomerációs frekvenciáikkal (Vác – FM 94.1, Pécel – FM 91.7, Monor – FM 106.3, Gyál – FM 98.9, Dabas – FM 97.5 stb.), ugyanis a
korábbi hírekkel ellentétben ezeken nem szűnik meg egyelőre a sugárzás, annak ellenére, hogy közelmúltbeli pályázati eljárásaik eredménytelenül zárultak (az új tenderekig minden bizonnyal 60 napos ideiglenes hosszabbításokkal üzemelnek majd).
Új rádió indul a 105.9-en
Egyelőre biztos információ se az új – várhatóan hír-háttér tematikájú – rádió indulásának időpontjáról, se a nevéről, se a tervezett műsoráról nincs.
Korábbi
értesülések szerint a frekvencián nyertes Hang-Adás Kft. pályázata „NG 105.9” névre szólt, a csatorna pedig a közelmúltban kormánypárti üzleti körökbe kerülő – és a hírek szerint
hamarosan nevet váltó – Napi Gazdaság nevű lappal közös üzleti körhöz tartozó, gyaníthatóan kormánypárti hírrádió lenne.
Újrázott a Tilos és a Klasszik Rádió
A két csatorna mindenképpen
marad a helyén, hiszen 7+5 évre ismét elnyerték az eddig használt koncesszióikat – szintén közösségi jelleggel, ugyanolyan műszaki paraméterekkel.
A Tilos Rádió továbbra is egy számos szubkultúrát bemutató, többségében underground zenei műsorokat sugárzó non-profit csatornaként, a Klasszik Rádió pedig a jövőben is könnyed, „kereskedelmi jellegű” klasszikus zenei csatornaként fog működni, mindketten a jól megszokott helyükön.
A 96.4-re és a 95.8-ra még várni kell
A közelmúltban két új fővárosi frekvencia pályáztatását jelentette be a Médiatanács. A felhívások már megjelentek: a főváros körülbelül 80-100 kilométeres körzetében működtethető FM 95.8-at a pályázati felhívás-tervezethez hűen közösségi jellegű, magyar zenei tematikájú hasznosításra írták ki, a valamivel kisebb vételkörzetű, kereskedelmi jellegű FM 96.4-et pedig zenei rádióként, lehetőleg (de nem kötelezően) fiatalos célcsoportra szabva, minimális szöveg- és közszolgálati aránnyal.
A pályázati ajánlatokat szeptember 9-én, illetve 10-én, 10:00 és 13:00 között várja a Médiatanács. Az új rádiók startjára legalább jövő tavaszig biztosan várni kell majd.
(RADIOSITE.HU)