Csaknem 4,5 év után ismét dübörögnek Budapesten az igazi mai slágerek. Ahogy a promóciós szpot fogalmaz, a „gonosz Simi birodalom” két rádiója csak ideiglenesen tudta háttérbe szorítani az univerzum igazi mai slágereit, mert a „jedik ereje” helyreállította a rendet a földön. Ismét van ugyanis Rádió 1, ismét vannak igazi mai slágerek, ezúttal a budapesti 96.4-en.
A restartolt Rádió 1-en ezúttal is a nemzetközi toplistás popzene a főszereplő, ugyanis egy órában minimális, a szubjektív mérések alapján mindössze 2-3 perces a szövegarány, és az indulás óta még egyetlen magyar zenét sem hallott a RADIOSITE.HU szerkesztősége, ami igen nagy helyzeti előnyt jelenthet a többi rádióval szemben, ahol a 35-50-80%-os magyar zenei kényszerkvóta sokszorozza az elkapcsolási faktorokat.
A műsorrend is hasonlít a régire: reggel 6 és 10 között – ahogy arról már korábban is beszámoltunk – Esperes Ákos ébreszt majd egyedül, a délelőtt és a délután napi 7 órán keresztül a Sláger FM-től átigazoló Györke Attiláé, 17-22 között Bárány Attila, DJ Junior és Hamvai PG vezeti a nagy sikerű, az elmúlt 4 évben csak vidéken hallható Disco’s Hit című műsort – melynek első órája egy mainstream mix, 18-20 között pedig kívánságműsorral jelentkezik.
A csatorna az új éjszakai mixműsorához, a DJ Factory-hez leigazolt néhány korábbi Music Fm-es DJ-t is, többek között Metzker Viktóriát, Andro-t, Revolutiont, Lotfi Begit, és a díjnyertes Newik-ot. Éjjel, hajnalban és hétvégén az OzoneFM-től érkező Kovács Ákos, valamint Király Tamás lesz adásban, a kulturális ajánlókat és színes híreket pedig Vass Katától hallhatjuk.
A Rádió 1 2016. június 3.-án 14:00-kor indult újra, de a tesztadás pár nappal megelőzte a hivatalos beköszönést. Az adó honlapja pár órával az indulás után már látható volt, ott online is hallgathatóak az igazi mai slágerek.
Fórumunk egyik tagja rögzítette az indulást, melyben többször is keményen odaszólnak a konkurens rádióknak, és hallható a lead-ben említett Star Wars-os promó is.
Bár az Andy Vajna érdekeltségi körébe tartozó csatorna hivatalosan még nem közölte terjeszkedési szándékait, az adásban elhangzottak, és a rádió Facebookos reakciói alapján lényegében egyértelmű, hogy intenzív hálózatos terjeszkedést terveznek a közeljövőben.
Az új Rádió 1 intenzív plakátkampányba kezdett, mely júniustól látható Budapest útjai mellett, és nem kizárt a keresztpromóció sem a tulajdonosi összefonódás miatt a TV2 Csoport csatornáival.
(RADIOSITE.HU)