Öt budapesti rádiós frekvencia pályáztatását készíti elő az NMHH Médiatanácsa. 

Négy körzeti és egy helyi budapesti rádiós frekvencia közösségi jellegű hasznosítására irányuló pályázati felhívások tervezeteit jelentette meg kedden honlapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, amelyek május végén nyilvános meghallgatáson lesznek véleményezhetők. 
Az NMHH Médiatanácsa a múlt keddi ülésén hozott döntéseinek megfelelően kedden közzétette honlapján azoknak a pályázati felhívásoknak a tervezeteit, amelyek a budapesti körzeti 90.3 MHz, 92.1 MHz, 94.2 MHz és 105.9 MHz frekvenciák, valamint a helyi 96.8 MHz frekvencia közösségi hasznosítását célozzák. Az idén novemberi lejáratú körzeti jogosultságok újrapályáztatásának mihamarabbi előkészítése biztosítja a gördülékeny folytonosságot a médiaszolgáltatásokban. A jelenlegi és lehetséges médiaszolgáltatóknak pedig már most lehetőségük nyílik a tervezet megismerésére és a véleményezésre. 
A körzeti frekvenciákon jelenleg üzemelő szolgáltatók idén novemberben lejáró szerződései a Gazdasági Rádió, a Klasszik Rádió, a Tilos Rádió, illetve a Mária Rádió budapesti sugárzását biztosítják. Az ötödik, helyi frekvencián jelenleg nem működik médiaszolgáltatás, azon korábban a Rádió 17, más nevén a Rákosmente Rádió sugározta műsorát. A körzeti frekvenciák vételkörzetei eltérő nagyságúak, 642 000 és 1 562 000 fő között szóródnak, míg a helyi frekvencia mintegy 212 ezer potenciális hallgatót képes majd elérni.
A kiírástervezetek mindegyike szem előtt tart bizonyos minőségi alapelveket, hasonló értékelési keretrendszerben a közösségi jelleg megőrzése és jobb elhatárolhatósága érdekében. A hatóság a pályázati felhívások tervezeteit ugyanakkor minden egyes frekvencia tekintetében egyedileg dolgozta ki annak érdekében, hogy érvényesülhessen a rádiós médiaszolgáltatások sokszínűsége.
Az NMHH az öt felhívástervezethez a május végére ütemezett nyilvános meghallgatásokon várja a javaslatokat és az észrevételeket, amelyeket a meghallgatást követő öt napon belül írásban is be lehet nyújtani. A beérkezett módosítási javaslatok és hozzászólások feldolgozása után várhatóan az év közepén kerül sor a végleges pályázati felhívások közzétételére. A közmeghallgatások pontos időpontját és helyszínét az NMHH külön közleményben teszi közzé a www.mediatanacs.hu honlapon.

(RADIOSITE.HU)