Elvesztette frekvenciajogosultságát a tiszaújvárosi Rádió 35.
Elvesztette frekvenciajogosultságát a tiszaújvárosi Rádió 35, mivel alulmaradtak a 89.6 MHz 7+5 éves használatára kiírt frekvenciapályázaton. Az éjfélkor lekapcsolásra kerülő helyi adó helyére hamarosan érkezik a Rádió M.
A Rádió 35 vezetője péntek reggel az alábbiakról tájékoztatott az adó Facebook oldalán:
„Isten Veled, Rádió 35!
Ahogy mondani szokták, ma valami véget ér. 2014. augusztus idusának utolsó percében elnémul Tiszaújváros rádiója, és többé nem szelik át az étert Király Attila hangján az ismert mondatok: „Rádió 35. Az FM 89,6-on”. Ami elkezdődött valamikor, a ’90-es évek végén néhány lelkes fiatal céltudatos munkájával, s haladt az időben csúcsokon és völgyeken át, azt holnaptól már a múlt emlékeként emlegetjük – s reméljük, a múlt értékeként.
1999-ben szólt először Tiszaújvároshoz a Rádió 35, akkor még csupán a világháló részeként, de pár évvel később, 2002-ben birtokba vehette a 89,6 MHz-es frekvenciát, hogy saját településén és annak körzetében hagyományos értelemben is rádiócsatornává válhasson. Ettől kezdve – most már elmondhatjuk – mintegy tizenkét éven keresztül sugározta megszakítás nélkül műsorait, igyekezett szórakoztatni, információkat közvetíteni, közügyeket szolgálni – ahogy az egy helyi rádiótól elvárható.
Miért? – talán ez a kérdés fogalmazódott meg Benned most, kedves Olvasó, s a válasz fájdalmasan prózai. Egy rádiós frekvencia használati joga sohasem örökre szól, s az idén elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor ismételten meg kellett méretnünk magunkat egy hosszadalmas pályázati folyamatban. A lényeget máris kitaláltad: nem sikerült. Nem sikerült újabb hét esztendőre elnyernünk a 89,6 MHz-es frekvencia használati jogát, a pályázati hercehurca okán anyagi forrásaink kimerültek, nem működhetünk tovább.
Búcsúzunk tehát. 2012 elején úgy tűnt, mindennek vége, de akkor még feltámadt, és új utakat törve tovább robogott Tiszaújváros rádiója – most nem lesz a porból feltámadás.
Isten Veletek, kedves Hallgatóink!
Isten Veled, Rádió 35!
Kerényi György”
A Rádió 35 a helyben készített műsorai mellé átvette a Disco’s Hit és a BorosMegaVoga című országosan terjesztett franchise-programokat is.
A Médiatanács tenderén a kereskedelmi frekvenciára két pályázat érkezett: a Rádió 35-é és a Rádió M-é; a nyertes az utóbbi lett: vételkörzet-bővítés céljával benyújtott pályázatuk alapján 24 órában egyezni fog a tiszaújvárosi adáskörzet műsora a miskolci (FM 101.6), kazincbarcikai (FM 95.9) és ózdi (FM 99.5) adással.
(RADIOSITE.HU)