Új tulajdonos, új vezető, új programstruktúra, újrapozicionálás. 

2015. június 15-én a Sláger TV, a Fishing & Hunting Channel, a Sportklub és a DoQ csatorna tulajdonosa, a Tematic Group Kft. – portfóliója bővítéseként – megvásárolta a Juventus Rádiót az eddigi tulajdonos Ayudate Holding Kft-től. Az új vezető szerint teljesen átalakul a rádió.

Mint azt korábbi cikkünkben is írtuk, tulajdonosi változással egy időben közös megegyezéssel távozott Door Tamás, a rádió vezérigazgatója, valamint Kalácska Gábor programigazgató.

Az új vezérigazgató, Hauk Zoltán (a korábban az ugyanezen a frekvencián működő Rádió1 kereskedelmi igazgatója) elmondta, hogy a közeljövőben nem egyszerűen a programstruktúra változik majd, hanem újrapozicionálják a rádiót. Hauk véleménye szerint a rádiós hallgatottsági szokások megváltoztak: a fiatalok fokozottabban fogyasztanak online zenét, a változásokra pedig a rádiós piacnak is reagálnia kell.

Az ügyfelek, a cégek kampányainak hatékonysága nagyban függ a médiafogyasztás aktivitásától, illetve a kampányok pozicionálástól, és az adott médium, valamint komplementer reklámfelületeinek együttes használatától, így a rádióhoz kapcsolódó egyéb felületek brandingelése és megerősítése az egyik legfontosabb cél.

(RADIOSITE.HU)