A Class FM-et a 15 éves és idősebb korosztály körében 2016. július-október között naponta átlagosan közel 2,3 millióan hallgatták. Ez az adat önmagában is jól szemlélteti, milyen mérvű átalakulások kezdődtek az „egyeduralkodó” országos kereskedelmi rádió (földfelszíni sugárzásának) elhallgatása nyomán a rádiós piacon: egy ekkora szereplő kiesése gyökeresen megváltoztatja a megmaradó rádiók erőviszonyait. Szűkült-e a rádiós piac egészében? Melyik adók a nagy változás nyertesei és vesztesei? Pontosan mely rádiók tudták átvenni a Class FM magára maradt hallgatóit?
Ezekre a kérdésekre kereste a választ a konzorcium összehasonlító-elemző gyorsjelentésében. A TNS Hoffmann–Mediameter kutató konzorcium a helyzet minél gyorsabb és alaposabb felmérése érdekében 2016 decemberében kétszeres mintanagyságon végezte az országos rádiós hallgatottságmérést, így a november második felében zajlott adatfelvétellel együtt meggyőző méretű, összesen 5541 fős, biztonsággal elemezhető adatbázis áll rendelkezésre a Class FM elnémulása utáni időszakról. (A TNS Hoffmann–Mediameter kutató konzorcium hazánkban egyedüliként rendelkezik a rádióhallgatottság alakulásának vizsgálatához szükséges, konzisztens, egységes módszertanon alapuló, idősorosan is összehasonlítható adatokkal.)
A legfontosabb megállapítás, hogy a rádiós piac egészét nem rázta meg a legnagyobb szereplő kiesése: országosan összességében mindössze másfél százalékpontos csökkenés tapasztalható az összes napi rádióhallgató számát tekintve, de ez nem homogén módon oszlik meg az országban (Budapesten emelkedést mutat a mérés az átlagos napi rádióhallgatók számában). Az emberek nem kapcsolták ki a rádiót, amikor elnémult kedvenc adójuk: 2016 november-december során a 15 éves és idősebb korcsoportokban összesen 5,4 millióan hallgattak rádiót egy átlagos napon országszerte, ebből 1,1 millióan a fővárosban. Ennek megfelelően a rádiók hallgatottsága emelkedett a Class FM elhallgatása óta, beleértve természetesen (különböző mértékben) a megyeszékhelyi és kisebb helyi adókat is.
A friss mérési eredmények alapján országosan a napi hallgatottság tekintetében a Kossuth Rádió áll az élen, alig elmaradva a Petőfi a második, őket a Rádió1 és a Music FM követi fej-fej mellett, majd Sláger FM, Dankó Rádió, Klubrádió, Rádió Rock, Bartók, Lánchíd, Info, Klasszik, Jazzy, Karc a sorrend. Ez gyakorlatilag az októberi sorrend megismétlődése azzal a két lényeges különbséggel, hogy természetesen a Class FM eltűnt, illetve a Rádió1 nagyot lépett fölfelé. Budapesten a Music FM–Rádió1–Sláger FM hármas vezeti a napi hallgatottsági listát, őket a Kossuth, a Petőfi, a Klub és a Rock követik. A budapesti ranglista az Info, Klasszik, Bartók, Jazzy, Dankó, Lánchíd, Karc rádiókkal folytatódik. A fővárosban a leglényegesebb változás a Class FM eltűnése után a Sláger FM illetve a Rádió1 megerősödése.
A legtöbb napi hallgatót (félmilliót) október óta a Rádió1 nyerte meg magának: az előrelépés az egyik fő oka minden bizonnyal az, hogy a legsikeresebb hazai rádióműsor, a Morning Show és stábja 2016. december 5. óta a Rádió1-en hallható, a másik pedig a hálózat folyamatos bővítése, a vételkörzet növekedése. Szintén jelentős napi hallgatószám-növekedést könyvelhetett el a Petőfi Rádió is október óta, amivel megfordította a 2016 áprilisa óta tartó trendet. A hallgatószám-emelkedés fő oka az országos lefedettség, és hogy bejáratott, közismert a brand. Az új hallgatók túlnyomó része vidéken választotta a zenés közrádiót, amely a sokkal sokszínűbb és fragmentáltabb fővárosi piacon minimális hallgatószám-emelkedést ért el.
Főként Budapesten ért el szembetűnő javulást a Sláger FM, amely csak a fővárosban csaknem 90 ezerrel növelte átlagos napi hallgatóinak számát. Érezhetően profitált a Class FM elhallgatásából továbbá a Dankó Rádió (vidéki lefedettségének köszönhetően a fővároson kívül nagyjából 70 ezer új napi hallgatóval) és a Music FM (csaknem 60 ezer új hallgató, zömmel a fővárosban). A többi rádió hallgatottságában egyelőre nem mutathatók ki olyan nagy mértékű változások, amelyek esetében kizárható a mintavételi ingadozás hatása.
(RADIOSITE.HU)