500.000 forintos autótuningot kapott a nyertes.
A kalocsai KORONAfm100 a 16. születésnapját sajátos promócióval ünnepelte: félmillió forint értékű, tetszőlegesen összeállított autó-felújítást és/vagy optikai tuningot adott ajándékba a jubileumi játéksorozata végén, miközben a vételkörzetében és az országban 600 autóra szerelték fel a hallgatók a rádió logóját és elérhetőségeit feltüntető rendszámkereteket. A részvétel feltétele persze pont ez volt, és az összes játékos csaknem fele magára a sorsolásra is elment – 250 autó gyűlt össze a Foktő-Kalocsa-Uszódi Reptéren rendezett eseményre, április elsején.
Az utolsó hetekben a napi telefonos játékok után már csak a vételkörzet településein szervezett road show-n juthattak KORONAfm100-as rendszámkeretekhez a hallgatók. A márciusi reggeli műsorok közben két hétig egy-egy külső helyszínen – jellemzően benzinkutakon – jelentek meg a koronások, az ún. „Rendszámkommandóval”, amely egy élőben bejelentkező műsorvezetőből, egy fotósból és egy autószerelőből állt. A csapat feladata az volt, hogy minél több járművet gyűjtsön össze az élő adás segítségével, és alkalmanként 16-16 rendszámot adjon ajándékba a helyszíneken, felszereléssel együtt. Jutalomként még gyors autóátvizsgálások is belefértek, a Rendszámkommandó szerelőjétől.
A játéksorozat egy grandiózus, autós hallgatói találkozóban teljesedett ki április 1-jén, amikor napra pontosan 16 éves lett a rádió. Az ünnepen egy helyre csődítettek minden olyan autótulajdonost, akinek a járművén KORONAfm100-as rendszámkeret van. Behajtani a zártkörű születésnapi rendezvény helyszínére, a Foktő-Kalocsa-Uszódi Reptér egyik kifutójára, eleve csak ilyen autóval lehetett. Az eseményre összesen 250 autó és mintegy 700 játékos ment el – sokan családdal, vagy baráti társaságokkal együtt jelentek meg. A színpadot stílusosan egy Africa Eco Race-en versenyző rally-csapat szervizkamionjából alakították ki, a hallgatói találkozóval egybekötött sorsolás fődíja pedig egy összesen 500.000 forint értékű autó-felújítás volt, valamint számtalan, egyéb rádiós ajándék, például üzemanyagkártya és KORONAfm100-as üléshuzatok.
A sorsolás a régió legszokatlanabb és leglátványosabb közösségi eseménye lett: íme a drónnal készített galéria és a kisfilm.
(RADIOSITE.HU)