Az énekesnő saját nemzetközi rádióműsorral rukkolt elő. 

A népszerű popsztár, a 80-as évek ikonja, Kim Wilde saját show-val rukkolt elő, mely már Európa számos országán túl Kanadába is eljutott. A heti műsor dinamikusan terjeszkedik szerte a világon.
A négyórás show egy koprodukció, melyet a brit Blue Revolution és a Francis Currie Consulting együtt dolgozott ki, közösen gyárt és terjeszt. Eddig csak Németország több piacán volt hallható az eredetileg angol nyelvű, rugalmasan adaptálható műsor, mostantól azonban Norvégia, Észtország, Dánia, Ciprus és Kanada szerződött rádióiban is szólni fog.
„Minden adás egy izgalmas kihívás úgy, hogy ennyi fantasztikus rádió veszi át a műsorunkat. Nagy terveink vannak a Kim Wilde 80s Show-val, és ez még csak a kezdet” – mondta a műsorvezető, Kim Wilde.
Az norvég országos Radio Norge a minap kötött exklúzív szerződést a terjesztőkkel a program hétvégi sugárzására. Kristoffer Vangen, a csatorna tartalom- és programigazgatója elmondta: „Nekem úgy tűnik, ez a műsor olyan, mintha kimondottan nekünk találták volna ki, egyszerűen tökéletesen beleillik a Radio Norge arculatába. A hallgatottságunk csaknem 10%-al nőtt a péntek esti sávban, amióta Kim show-ját adjuk.”

Nemrég a ciprusi Rock FM, az észtországi Retro FM és a dániai Radio Alfa is szerződött, így folyamatosan nő a műsor elérhetősége és hallgatottsága Európában. 

A tengerentúlra is eljutottak: Kanadában a rádióműsor Calgaryban, Ottawában, Cornwallban, Edmontonban és Thunder Bay körzetében érhető el.

Paul Hollins, a Blue Revolution vezérigazgatója portálunknak úgy fogalmazott: „Kim pozitív kisugárzása és lebilincselő személyisége kiválóan alkalmas arra, hogy lekösse a hallgatóságot. Számunkra nyilvánvaló, hogy ezért lett az utóbbi időben ilyen felkapott a show a nemzetközi rádiós piacokon.”
A Kim Wilde 80s Show Nagy-Britannián kívül piaconként csakis kizárólagos szerződéssel érhető el, azaz minden sugárzási területen csak egy-egy partner veheti át.
További információ a szindikálásról a Blue Revolution honlapján és a műsor saját weboldalán érhető el.
(RADIOSITE.HU)