A Rádió 1 Network felbomlott, az OzoneFM bevásárolt. 

Úgy tűnik, az anno budapesti frekvenciát vesztett Rádió 1 agóniája végleg lezárult, ugyanis teljesen felbomlott az egykor 19 telephelyből álló csatorna hálózata. A frekvenciák nem hallgattak el, rajtuk eltérő felépítésű helyi rádiók indultak a network helyett. Dinamikusan nő az OzoneFM is, ők ma éjféltől már 7 vételkörzetben érhetőek el, 5 olyan frekvenciával nőtt a lefedettségük, ahol eddig a Rádió 1 szólt.
Június végével végleg felbomlott a Rádió 1 Network, jelenleg a megszokott arculat és név kizárólag Pécsett (90.6 MHz) és Komlón (99.4 MHz), valamint Békéscsabán (88.9 MHz) és Orosházán (90.2 MHz) érhető el, ugyanakkor mindkét régióban egymástól független stáb készíti már az adást, hálózatról pedig szó sincs. A két Rádió 1 immáron tulajdonosi szinten sem fonódik össze és a hallottak alapján más-más irányba is indultak el, ami a programmingot – szöveges és zenei tartalmat – illeti. Helyi hírszolgáltatás szempontjából mindkét „függetlenedő” csatorna erős lett.
Ugyancsak kivált a nyíregyházi (91.1 MHz) és zalaegerszegi Rádió 1 (95.1 MHz) is, ezeken a frekvenciákon új név, új szlogen, új koncepció és szintén új tulajdonos munkája hallható. Elindult a Rádió Pont1, szlogenje: „csak mai sláger megy”. A két városban az elődjére hajazó jelmondatot leszámítva egy teljesen új rádió hallható, új arculattal, a megszokott zenei vonalat kvázi megtartva, szintén erős helyi hírszolgáltatással.
2 helyett 7 Ozone-frekvencia
Nagyot dobbantott az elért lakosságszámot illetően ma éjféltől az eddig csak Győrött (103.1 MHz) és Mosonmagyaróváron (100.7 MHz) hallgatható OzoneFM – összesen öt új ex. Rádió1-es frekvenciával nőtt a lefedettségük, immáron a Balatonon (105.7 MHz), Szekszárdon (91.1 MHz), Pakson (107.5 MHz), Dunaföldváron (106.5 MHz) és Baján (94.3 MHz) is szólnak.
A rádió az adásban hallható promók alapján hamarosan megújul és az eddigi „Maximum Dance!” szlogent is lecserélik. A zenei arculatot az utóbbi hetekben finomhangolták, jelenleg már az öt új frekvencián megszokottnak számító CHR-Top40 formátumot tükrözi a kínálat az összes adón. Az Ozone FM hálózatos rendszerben működik majd.
A cikkben szereplő rádiók közül jelenleg kizárólag az Ozone FM érhető el online, a www.o3.hu oldalon.

(RADIOSITE.HU)