ImageSólyom László köztársasági elnök és Bajnai Gordon miniszterelnök Polyák Gábort látná szívesen az Országos Rádió és Televízió Testület elnöki székében. Polyák vállalja a jelölést – írja az FN.hu.

 

Vállalja a jelölést, és az eddigi egyetemi, tudományos munkájára jellemzõ szakmaisággal akarja végezni az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöki feladatait Polyák Gábor, aki errõl csütörtökön beszélt az MTI-nek.

Polyák Gábor

1977-ben született Siklóson, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanít. Ugyanezen az egyetemen elõször a bölcsészettudományi kar kommunikációs szakán szerzett diplomát, majd a jogtudományi karon jogász minõsítést. 2008 és 2009 között Majtényi László ORTT-elnök tanácsadója volt. Polyák számos könyvet, tanulmányt publikált a médiapolitika, médiaszabályozás témakörében – áll a KEH honlapján a szakmai életrajzában.
A Pécsi Tudományegyetem Informatikai Kommunikációs és Jogi Tanszékének 33 éves adjunktusa tervei, elképzelései részleteirõl a hétfõi országgyûlési bizottsági meghallgatása elõtt többet nem akart mondani. Megjegyezte, a jelölése szakmai siker számára. Azt mondta, tevékenységét sohasem végezte pártpolitikai színekben. Neve azért merülhetett fel, mert az elmúlt 9-10 évben sokat írt a médiaszabályozásról és közvetlenül az elõzõ ORTT-elnök, Majtényi László mellett dolgozott.

Polyák Gábor szerint sokan megkérdezik majd, miért vállalja a jelölést, hiszen "tudható, hogy az ORTT egy nagyon sok szempontból problémás intézmény". Úgy érzi azonban: a testület munkájához hasznos lehet az a szemlélet, melyet õ eddig egy egyetemi tanszék keretében képviselt.

Hogyan választanak elnököt?

A rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény elõírása szerint az elnöki tisztségre a köztársasági elnök és a miniszterelnök közösen tesz javaslatot az Országgyûlésnek. Az ORTT elnökét az Országgyûlés az összes képviselõ több mint felének szavazatával választja meg – erre a ciklus utolsó ülésnapján, jövõ hétfõn kerül sor.

Majtényi László, az ORTT korábbi elnöke 2009. november 30-án távozott hivatalából. A korábbi adatvédelmi biztos október 29-én, egy nappal az országos kereskedelmi rádiós koncessziók odaítélése után mondott le – november 30-i határnappal – a médiahatóság vezetésérõl. (Elõzõleg a testület nem szavazta meg a pályázókkal kapcsolatos kizárási indítványait.) Majtényi László a rádiós frekvenciapályázat körül kialakult helyzettel indokolta lemondását.

Az ORTT október végén döntött a két országos kereskedelmi mûsorszolgáltatási jogosultság odaítélésérõl. A kisebbik vételkörzetû, a lakosság 67 százalékát elérõ, korábban a Danubius Rádió által használt jogosultságot az Advenio Zrt., a nagyobbik, 81 százalékos lefedettséget biztosító, addig a Sláger Rádió adását továbbító hullámsávot pedig az FM1 konzorcium nyerte el hét évre. Mind a Danubius, mind pedig a Sláger Rádió pert indított a tenderrel kapcsolatos médiahatósági döntés miatt. Az ügy a politikai életben is vihart kavart.

(forrás: FN.hu)