ImageAz Advertum Kft. tulajdonában lévõ, jelentõs koncessziósdíj-tartozást felhalmozó rádiós cég felszámolását kezdeményezheti heteken belül a médiahatóság – adta hírül az MTI.

 

 

Az Advertum Kft. felszámolására tett javaslatot jegyzõ Szalai Annamária elmondta: felvetése, hogy az indítványt soron kívül tárgyalják, a szerdai ülésen nem kapott többséget, így várhatóan két hét múlva kerülhet napirendre a téma.

Az MTI-hez eljutott beadványban az ORTT Fidesz által delegált tagja azzal érvel: az MTC-Jonatán Rádió Kft. ugyan tavaly augusztusban átvette az Országos Rádió és Televízió testület fizetési felszólítását, de azt a rendelkezésére álló 15 napon belül „indokolt írásbeli nyilatkozatban nem vitatta és nem is egyenlítette ki azt”.

A díjtartozás ügyében a hatóság már a nyáron is tett lépéseket: a cég egy debreceni és egy miskolci koncesszióját július közepén visszavonták, de mivel a harmadik adó esetében a javaslat nem kapott többséget, azt csupán egyhetes felfüggesztéssel sújtották.

Ugyanekkor úgy határozott az ORTT, hogy 180 napot ad a társaságnak egy meg nem nevezett tulajdonosi összeférhetetlenség felszámolására; tette ezt a médiatörvény azon passzusa alapján, amely kimondja: a körzeti, helyi mûsorszolgáltató a vételkörzetébe esõ hasonló cégnél – bizonyos kivételektõl eltekintve – befolyásoló részesedést nem szerezhet.

Az ORTT sajtóosztályának csütörtöki közlése szerint a társaság mindeddig nem jelentette be, hogy lépett volna az ügyben.

(forrás: MTI)