Lesz top40-, rock- és hírrádió, de visszatérhet a Mária is. Andy Vajna frekvenciához jut, különleges magyar rockzenei rádió indul, új hírcsatornát kapnak a fővárosiak és várhatóan a Mária Rádió is állandó sávra kerül majd. A négy új médiumból mindössze egy fog kereskedelmi jelleggel működni.
A 105.9 MHz-es közösségi frekvenciát elnyerő Hang-Adás Kft. várhatóan már februárban elindítja a Karc FM névre hallgató közéleti rádióját.
Forrásaink szerint a név a „karcolat” nevű, kritikus-ironikus irodalmi műfajra utal – és a rádió is ilyen lesz. A közéleti-kulturális tartalommal színesített interaktív hírrádió a Magyar Idők nevű konzervatív napilappal szoros együttműködésben készül majd, főszerkesztője a korábban a Lánchíd Rádióban hasonló pozíciót betöltő Gajdics Ottó lesz.
Hajrá, magyar rock!
Nem sokkal a Karc FM után, rövidesen megszólal a Rádió Rock is, ami a korábbi hírekkel ellentétben nem MaRock FM néven szól majd – ez pusztán a rádióhoz kapcsolódó egyesület neve. A 95.8-on, Budapesten és kb. 80-100 km-es körzetében fogható rockadó bár közösségi médiaszolgáltató lesz, mégis többnyire zenét sugároz majd, 80%-ban magyar, 20%-ban pedig külföldi rockot.
A Skorpióban, Dinamitban és P. Mobilban is zenélő Németh Gábor, a Rádió Rock tulajdonosa a Kreatívnak adott interjújában azt mondta: „a Rádió Rock célja, hogy a magyar rockzene visszakapja azt az elismerést és rangot, amit az elmúlt tíz-tizenöt évben elvesztett, rajta kívül álló okokból”.
A Rádió Rock 95.8 műsorstruktúrájában 33 műsor szerepel majd, amelyek elkészítésén várhatóan egy nyolc-tíz fős belsős stáb fog dolgozni. A csatorna a 30 és 60 év közöttiekre fog fókuszálni, koncepciójuk, hogy a közösségi és a kereskedelmi rádiózást ötvözzék.
Most már biztos: rádiója is lesz Vajna András Györgynek
A TV2 új tulajdonosához köthető Radio Plus Kft. az ORIGO forrásai szerint sikerrel pályázott a Roxy Rádió korábban használt Budapest 96.4 MHz-es frekvenciájára, egyetlen vetélytársukat, az Autórádió Kft.-t ugyanis a Médiatanács formai okokra hivatkozva kizárta az eljárásból.
A tavasszal-kora nyáron induló új adóról egyelőre keveset tudni. Annyi biztos, hogy a médium a fiatal korosztályt célozza majd, illetve az anno a Roxyt beindító Bakai Mátyás lesz a csatorna ügyvezető-társtulajdonosa. A név már kérdéses, mert bár a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál a „DJ FM” nevet lajstromoztatták, a friss piaci pletykák szerint valószínűtlen, hogy tényleg DJ FM néven fog szólni a rádió, állítólag ez csak amolyan projektnév. Úgy tudjuk, egy nemrégiben megszűnt, de még a köztudatban lévő, annak idején igen erős rádiós márka tér majd vissza, mégpedig franchise-rendszerben, a tervek szerint belátható időn belül országos hálózattal kiegészülve.
Ismereteink szerint a rádió a legfőbb konkurens Music Fm-énél jóval kommerszebb zenei kínálattal fog rajtolni.
Állandó frekvenciát kap a Mária Rádió
Bár a főváros mindössze felét elérő 96.8 MHz-es budapesti frekvencián jelenleg is szól a Mária Rádió ideiglenes műsora, folyamatban van egy tender a 88.8 MHz-es, korábban a Rádió C által használt frekvenciára is.
A jogosultságért három társaság indult: a Mária Rádió (FM4 Rádió Kft.), egy budapesti (MI Produkció Kft.) és egy pécsváradi cég (Globero Kft.). A Globero és a MI ajánlatait alaki érvénytelenség miatt kizárták, ám utóbbi bírósághoz fordult a döntés felülvizsgálata érdekében, ezért a tendert a Médiatanács felfüggesztette.
Mivel a pályázati pontozásnál jelentős, 6 pont előnyt élvez az a pályázó, aki az elmúlt években, és pályázat leadásakor is rendelkezett fővárosi, közösségi jogosultsággal (márpedig egyedül a Mária Rádió teljesíti ezt a feltételt a korábbi, 94.2-es és az ideiglenesen kért 96.8-as jogosultsággal), csaknem biztos, hogy a Mária Rádió nyer majd a korábban használt 94.2-es jogosultságánál jóval nagyobb elérésű – a Széchenyi-hegyi adótoronyból is sugározható – frekvencia pályázatán.
(RADIOSITE.HU)