Ma ünnepli negyedik születésnapját a kiskunfélegyházi Rádió Smile. 

Ma ünnepli negyedik születésnapját a kiskunfélegyházi Rádió Smile. A lelkes fiatalokból álló csapat holnap a múlt felidézésével és sok játékkal várja a hallgatókat. Az ünneplés mellett pedig már a jövőre nézve is számos fejlesztési terv körvonalazódik a rádió életében.
Csőszi Viktor, a rádió ügyvezetője elmondta: 2008. november 15-én egy kis csapat úgy döntött, hogy rádiót alapít Kiskunfélegyházán, mégpedig egy olyan rádiót, ami elsősorban a fiatal korosztályt célozza meg műsoraival. A Rádió Smile holnap ünnepli fennállásának negyedik évfordulóját. Az elmúlt időszakban a rádió életében volt hideg és meleg is.
A rádió a jövőben elsősorban energetikai fejlesztéseket tervez, emellett a pályázati lehetőségeket is figyelik, hiszen minden támogatás, akár eszközfejlesztés, rezsitámogatás jól jön a rádiónak – tette hozzá az ügyvezető. 
A Rádió Smile csapata pénteken együtt ünnepel a hallgatókkal. Ekkor egész nap élő adással várják a félegyházi fiatalokat. A nap folyamán természetesen lehetősége lesz a hallgatóknak bekapcsolódni a műsorba és számos játékban is kipróbálhatják magukat.
(RADIOSITE.HU)