Második a Nagyon zene rádiója az új közönségmérés szerint

A Nagyon zene rádiója több mint egymillió napi hallgatójával már a második a zenei rádiók toplistáján. A Kossuth Rádió reggel és délben a legerősebb és továbbra is a leghallgatottabb hír- és beszélgetős rádió. Először mérték a Dankó Rádiót.
 
A közmédia négy adója került be a TNS-Hoffmann és a Mediameter új rádiós közönségmérésébe. A negyedéves jelentés szerint a Kossuth Rádió nem veszített közönségéből, és évek óta stabil hallgatótáborral bír. A teljes hazai rádiós piacot felölelő közönségmérés szerint a nemzeti főadó a reggeli idősávban – ekkor hallható a 180 perc – és a Déli Krónika idején a leghallgatottabb, így továbbra is őrzi első helyét a hír- és beszélgetős rádiók között. A Kossuth napi hallgatói köre meghaladja a másfélmillió főt.
A Petőfi Rádió ismét intenzív bővülést produkált, és tovább növelte hallgatótáborát. Az új mérés szerint a magyar zenei színtéren alternatívát kínáló Petőfi így már a második leghallgatottabb zenei rádió, mind országosan, mind Budapesten. Napi hallgatóköre meghaladja az 1 millió főt.
Decemberi indulása óta először érkeztek hivatalos mérési adatok a Dankó Rádióról. A mérésből kiderül, hogy a magyar nóta rádióját naponta 174 ezren hallgatják, míg a közmédia másik tematikus zenei rádióját, a Bartók Rádiót 170 ezren.

A részletes hallgatottsági adatokért kattintson ide.

(MTVA)