Megjelent a Magyar Rádió elnöki posztjára kiírt pályázat, amelyet a kiíró, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége a Népszabadságban és a Magyar Nemzetben tett közzé csütörtökön – írja az FN.hu.
A pályázatok benyújtási határideje június 30, azokról a kiírás szerint július 22-ig döntenek. Az új elnök 2010. augusztus 1-jétõl töltheti be a posztot négy évre.
A közmédiumot felügyelõ közalapítvány kuratóriumának elnöksége március 25-én döntött úgy, hogy pályázatot ír ki a posztra. A lépésre azután került sor, hogy a nagykuratórium ülésén ismertették a Magyar Rádiót 2006 nyara óta irányító Such György levelét, aki jelezte: mivel nincs teljes konszenzus újrajelölésében, ezért nem él azzal a médiatörvény adta lehetõséggel, hogy pályázat nélkül nyerhesse el a posztot. Hozzátette ugyanakkor, hogy a pályázaton indulni fog.
(forrás: FN.hu)