Arculatváltással és promóciós kampánnyal kezdi a nyarat a Balaton rádiója. Arculatváltással és promóciós kampánnyal kezdi a nyarat a Balaton rádiója. Csizinszky Évát újabb jól ismert hangok követik.

A hostesslányok elindultak, matricát osztanak, ragasztani és szelfizni kell – 10, illetve 50 ezer forintot lehet vele nyerni. Ezzel a pofonegyszerű, de nagyszerű promóciós kampánnyal kezdte az idei nyarat a kétéves Part FM.

Aki mától a Balaton keleti medencéje körül a 92.6-ra, vagy a nyugati körül a 101.3-ra kapcsol, teljesen megújult, trendi arculatot, „fiatalokra hangolt” zenei kínálatot hallhat – többek közt a Roxy Rádió egykori station voice-a, Bakonyi Gábor hangjával -, és olyan ismert rádiósokkal találkozhat, mint az egyébként karrierjét a Balatonon kezdő Csizinszky Éva és Iller Bálint.

Érdekesség, hogy a hamarosan induló ébresztőműsornak – mely a „Reggel a Parton” névre hallgat majd – egy házaspár lesz a házigazdája, jelesül Ambrus-Szabó Szilvia, a Danubius Rádió egykori sportszerkesztője, illetve Ambrus Tamás, a Sláger Rádió, illetve a Neo FM korábbi sportszerkesztője.

A megújult műsorrendben a megszokott helyiérdekű blokkokon és életmódmagazinokon túl helyet kapott DJ show, slágerlista és hétköznap 10-15 között jelentkező kívánságműsor is.

Akinek a nyaralás alatt megtetszett a csatorna és hazaérkezés után továbbra is hallgatná, természetesen megteheti azt a megújult partfm.hu weboldalon is.

(RADIOSITE.HU)