A Sláger FM is, igaz, jóval enyhébbet. 

A Class FM és a Sláger FM reggeli műsorai miatt korhatár-besorolási bírságokat szabtak ki a Médiatanács e heti ülésén. A Best FM esélyes egy hajdúszoboszlói frekvenciára.
A Class FM-en sugárzott Morning Show január 14-ei és 19-ei műsorában elhangzottak hibás korhatárbesorolása miatt adásonként 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Médiatanács a rádió szolgáltatóját, mert a beszélgetéseket a 12-es besorolás helyett a 16 éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétenni. A kifogásolt műsorrészletek káros mintákat közvetítve a prostitúciót társadalmilag elfogadottként mutatták be, és durva, trágár trollkommenteket humorosan népszerűsítettek, amit a védendő fiatal korosztály nem tud még a helyén kezelni, megfelelően értelmezni.

A Class FM-mel szemben a Médiatanács idén már háromszor állapított meg korhatár-besorolási jogsértést – áprilisban és májusban -, amelyek miatt összesen 1,75 millió forint bírságot kell fizetnie a rádiónak. A Médiatanács a Sláger FM Helló, Sláger! című műsorának január 5-ei, 7-ei és 18-ai adásai miatt összesen 150 ezer forint korhatárbesorolási bírságot szabott ki hivatalból indított eljárásában a rádió szolgáltatójára. A műsorszámok előtt nem tettek közzé korhatár-minősítést, tehát ez alapján a kisgyerekek számára is megfelelő témákról kellett volna szólnia a beszélgetéseknek. Ehelyett viszont olyan szexuális utalások hangzottak el, amelyeket csak az érettebb korosztályok tagjai tudnak megfelelően feldolgozni, ezért a műsort a 12 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolnia a szolgáltatónak. A Médiatanács a jogkövetkezmények kiszabásakor minden esetben egyedileg mérlegeli az ügy összes körülményét, és a fokozatosság, arányosság és ismételtség figyelembe vételével állapítja meg a konkrét szankciókat.

A Médiatanács a reggeli műsorok korhatárbesorolási szabályoknak való megfelelését rendszeresen ellenőrzi. Jelenleg is folyamatban van két eljárás a Music Fm Önindító műsorának két adása miatt, a múlt héten bírságban részesült a Tilos Rádió 7Térítő című műsora, a Sláger FM-re az említett e heti szankciót szabták ki, a Class FM-nek pedig a mostani döntéssel együtt összesen öt adás kapcsán kell bírságot fizetnie.
A Hajdúszoboszló 100.6 MHz helyi rádiós frekvencia pályázatán a Médiatanács alaki érvénytelenséget állapított meg a Debrecen Városi Televízió Kft. (Debrecen Rádió FM95) és a Daru Média Kft. ajánlatánál; a Kredit Holding Kft.-t (Best FM) hiánypótlásra kötelezte.
(RADIOSITE.HU)