56 kalózrádió és -tévé működik déli szomszédunkban, de már nem sokáig.  Szerbia és a Vajdaság 31 városában és kisebb településein 47 rádió- és 9 tévéállomás sugároz műsorokat engedély nélkül, azaz „illegálisan” működik. A hatóság elkezdte felderíteni és lekapcsolni a kalózadásokat, valamint felelősségre vonni azok üzemeltetőit.

Az engedély nélkül sugárzó adók listája a minap került fel a szerb Elektronikai Kommunikáció Köztársasági Ügynökségének (RATEL) honlapjára. A listából kiderül, hogy az 56 adóból valamivel több mint 20 a Vajdaságban működik: így egyebek között kilenc „illegális” rádió sugároz Újvidéken, kettő Szabadkán, egy Nagybecskerek közelében és ugyancsak egy Zomborban. Újvidéken egy engedély nélkül működő tévéállomás is van.

A RATEL közlése szerint az egyes rádiós frekvenciasávok illetéktelen használata miatt hátrányt szenvednek a legális műsorszolgáltatók, valamint az veszélyezteti a légiközlekedés biztonságát és egyéb létfontosságú szolgáltatások működését.

A RATEL a törvényes rendelkezések alapján megkezdte az engedély nélkül működő szerbiai rádió- és tévéadók felderítését, sugárzásuk beszüntetését és a tulajdonosok felelősségre vonását.

A szerb Köztársasági Műsorszórási Ügynökség (RRA) honlapján olvasható adatok szerint 2008-ban az RRA 98 engedélyt adott ki helyi magán és állami tévéadók működtetésére, továbbá 255 engedélyt helyi magán, állami és egyházi rádióállomások adásainak sugárzására. Az engedélyek nyolc évre szólnak.

A szóban forgó engedélyek kiadása óta egyes adókat magánkézbe adtak, mások viszont a frekvenciabérlet fizetésének elmulasztása miatt elveszítették működési engedélyüket, ám ennek ellenére tovább sugározzák adásaikat.

Az illegális adások listája:

1. Radio Raka Ešinger, Lazarevac
2. Radio Kosmos, Lazarevac
3. Radio Link, Valjevo
4. Radio Krajina, Futog
5. Radio Orion, Inđija
6. Radio Kabanova, Zemun
7. Radio Vaki, Zemun 
8. Radio MS, Novi Sad
9. Radio Zec (Hit), Novi Sad
10. Radio Antena, Novi Sad
11. Radio Boss, Novi Sad
12. Radio Roma, Vranje
13. Radio Duga, Trgovište
14. Radio Bujanovac, Bujanovac
15. Radio Šane, Provo
16. Radio Spektri, Bujanovac
17. Radio Novosadski folk radio, Novi Sad
18. Radio Balkan, Beograd (na više lokacija po Srbiji)
19. Radio Skarabej, Subotica
20. Radio 90, Hajdukovo
21. Radio Fleš, Aranđelovac
22. TV TNT, Bela Crkva
23. Radio BB, Sombor
24. Radio Minić, Kuršumlija
25. Radio 103, Subotica
26. Radio Padina, Padina
27. Radio Oskar, Vrčin
28. Bošnjačka TV, Novi Pazar
29. Radio Boss, Surčin
30. Radio Kult, Požarevac
31. Radio Narodni, Beograd 
32. Radio Enigma, Prijepolje
33. Radio Delfin, S. Mitrovica
34. TV Palma, Zemun
35. Radio Aškali, Novi Sad
36. Radio Ibis, Melenci (Zrenjanin)
37. Radio Iks, Valjevo
38. TV Aškali, Novi Sad
39. Radio AS, Velika Plana
40. TV Duga, Trgovište
41. Radio Narodni, Apatin
42. Radio Next, Provo
43. Radio Dolče, Beograd
44. Radio Antena, Beograd
45. Radio Fantom, Melenci
46. Radio Herc, Surčin
47. Radio Toplica, Beograd
48. TV A&S Music, Smederevska Palanka
49. Radio Skala, Novi Sad
50. Radio Patak, Apatin
51. TV Rama, Negotin
52. TV Marš, Valjevo
53. TV Cronic, Valjevo
54. Radio Svet Plus, Ruma
55. TV AS, Krepoljin
56. Radio Suton, Novi Sad

(forrás: MTI, RATEL)