Mint arról már napokkal ezelõtt beszámoltunk, kétséges volt a Szlovák Rádió magyar nemzetiségi adásának, a Pátria Rádiónak fennmaradása. A rádió sorsa azonban kedvezõ fordulatot vett, ugyanis a szlovák kormány biztosítja a mûködéshez szükséges anyagi feltételeket, így januártól is érdemes lesz az igen színvonalas mûsorokat készítõ rádió frekvenciáira tekernie nemcsak a felvidéki magyarságnak, hanem a magyarországi hallgatóknak is.
A közel nyolcvan éve sugárzó rádiót gazdasági okokra hivatkozva akarták megszûntetni. A szlovák Rádiótanács szerdai döntése és a kormány pénzügyi támogatása nyomán mégis folytathatja a középhullámon történõ sugárzást az adó. Gazdag József, a Rádiótanács tagja arról tájékoztatta az Új szó munkatársát, hogy "a Pátria ugyanúgy sugároz majd, mint eddig, ezt határozati javaslattal is megerõsítettük” – jegyezte meg az ülés után. Nagy Ildikó, a Pátria rádió igazgatója egyelõre óvatosan fogalmaz, a Szlovák Rádió ugyanis már júniusban felmondta a középhullámú mûsorszórásról szóló szerzõdést az adókat üzemeltetõ szolgáltatóval. „A SRo vezérigazgatója azt mondta, csak most fog tárgyalni a céggel a szerzõdés megújításáról, és ekkor derül ki, milyen szerzõdést sikerül kötni” – ismertette félelmeit az igazgató.
A határozat értelmében, amennyiben a jövõben megszünne a középhullámú mûsorszórás, akkor a rádiónak URH-s frekvencián kell sugárzási lehetõséget biztosítani, a mainak megfelelõ feltételek mellett.
A kormány 100 millió koronát (760 millió forint) különít el a rádió számára, amellyel nemcsak a jövõévi mûködéshez szükséges anyagi feltételeket teremti meg, hanem az adó által felhalmozott adóságok is törlesztésre kerülnek.
(Radioweb összeállítás)