ImageLakihegy Rádió néven, szigetszentmiklósi telephellyel új helyi rádió indult el. Az adó zenei arculatát és mûsorstruktúráját közvélemény-kutatásokra és a helyi lekérdezésekre alapozta – írja a kreativ.hu.

 

 

Napi 24 órás hírszolgálat, közvélemény-kutatásokra alapozott zenei kínálat, Csepel-sziget elsõ rádiója – ezekre a kulcsszavakra építette indulással kapcsolatos sajtóközleményét a Lakihegy Rádió.

A több magyar magánszemély tulajdonában lévõ rádiót 35 millió forintos beruházással indították és körülbelül 2-3 év alatt várnak megtérülést – tudta meg a Kreatív Online Pintér Dániel Róberttõl, a Lakihegy Rádió programigazgatójától.

Az adó alapvetõen zenei kereskedelmi rádió, de komoly hangsúlyt fektetnek majd a hírekre is. „A közelben lévõ legfontosabb  autópályák miatt kiemelten foglalkozunk majd közlekedéssel kapcsolatos információkkal, de legalább ennyire fontosak a helyi hírek is, amelyre kifejezetten nagy szûkség van a kutatásaink szerint” – emelete ki Pintér Dániel Róbert.

A programigazgató a zenei arculattal kapcsolatban elmondta, a stílust szintén közvélemény-kutatások alapján állítják össze. A Lakihegy Rádió bevételeinek nagyjából húsz százalékát szeretné médiaügynökségeken keresztüli országos hirdetõktõl megszerezni, a fennmaradó részt a helyi hirdetõk reklámjai és szponzorációk tennék ki.

„Még el sem indultunk, de már több helyi hirdetõ érdeklõdött, mert a nagy budapesti rádiók számukra megfizethetetlenek” – mondta Pintér Dániel Róbert.  

A rádió elsõ kísérleti adása május 19-én volt, a végleges indulás dátuma augusztus negyedike. A rádió elindulását a vételkörzetben elhelyezett kültéri médián futó hirdetések népszerûsítik majd, a kampányt készítõ ügynökséggel most folynak a tárgyalások.

(forrás: Kreatív Online)