Mint az várható volt, felhagyott a keresõóriás a sajtó után a rádiós reklámfelületek értékesítésével is. A három éven keresztül mûködõ Google Audio nem talált fogást az öreg médiumon, ezért május végén befejezi a mûködést – írja a MediaPost.
A szolgáltatás 2006 januárjában indult, melynek kezdõlépése a dMarc nevû cég felvásárlása volt, amely azzal keltette fel a Google érdeklõdését, hogy egy automatizált online platformot fejlesztett ki rádiós hirdetések elhelyezésére. A céget alapítóitól, Chad és Ryan Steelbergtõl vette meg 102 millió dollárért az óriás, továbbá a szolgáltatás sikeres fellendítése esetén 1.13 milliárd dollár összértékû teljesítményarányos fizetésre tett ígéretet. Azonban nem jött be minden számítás: egy évvel késõbb Steelbergék elégedetlenségüket fejezték ki, majd kiszálltak a cégbõl.
A bukás fõ oka az volt, hogy a dMarc túl kevés, mindössze 6-700 rádióval tudott megállapodni ahhoz, hogy elegendõ reklámidõt tudjon biztosítani hirdetõinek, s ezáltal megfelelõ bevételhez jusson. Másfelõl a dMarc-rendszer telepítése a rádióknak egyenként 75000 dollárba került és az üzemeltetési költségei sem voltak kifejezetten kifizetõdõek. Mindemellett azért is ódzkoztak a szolgáltatástól a felhasználó rádiók üzemeltetõi, mert a reklámokat automatikusan mindig csak a nap végén kapták meg a stúdiók, kizárva ezzel a stábot az ellenõrzés lehetõségébõl.
A MediaPost információi szerint a Google-nak nemcsak ezekkel a problémákkal kellett szembenéznie, hiszen az is akadályozta nyereséges mûködést, hogy a dMarc-rendszer szinte mindig csak a "maradék" reklámidõkre tehette rá a kezét, rádadásul a hirdetõk azt is kifogásolták, hogy nem lehetett megfelelõen szelektálni a rádióállomások között.
2007 áprilisában csatlakozott a rendszerhez az Egyesült Államok egész területén fogható vallási témájú óriásrádió, a Clear Channel is, ráadásul prémium reklámidõt is biztosított a szolgáltatásnak, ami még így sem volt elég ahhoz, hogy nyereséges legyen a vállalkozás.
Nem ez az elsõ leépítés idén a Google-nél: mint ismeretes, 2009. február 28-ával leállítja az informatikai óriáscég a hasonló elven mûködõ, platformjául a sajtót választó Google Print Ads-et is, mely szintén veszteségessége miatt szûnik meg.
Úgy tûnik tehát, hogy az Interneten kívül már csak a média televíziós szegmensében játékos a Google, amely szintén a reklámidõ-értékesítésen alapul. A tévés üzletágnak már szebb jövõképe van eddigi eredményei alapján, ráadásul a közeljövõben jelentõs fejlesztésekre tett ígéretet a vállalat.
(»radiosite összeállítás)