Sok együtt a tévézés és a rádiózás. 

Október 1-től Istenes Bence az egyre sokasodó televíziós munkáira fókuszál, ezért elbúcsúzik a 89.5 Music Fm reggeli műsorának stábjától és hallgatóságától. „Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem tudom a „későn fekvő” tévézést a „korán kelő” rádiózással összeegyeztetni” – mondta Bence.
Egy teveháton érkezett tavaly szeptember 2-án a Music Fm reggeli műsorának stúdiójába, s hamar beilleszkedve vált az Önindító szerves részévé István Dániel és Pordán Petra mellett a televíziós fenegyerek, Istenes Bence, aki most nehéz szívvel hozta meg döntését.
„Tavaly a felkérés egy nagyon sűrű időszakban talált meg, így folyamatosan komoly erőfeszítésbe telt egyeztetni a tévés munkákat a rádiózással. Most eljutottam arra a pontra, amikor be kellett látnom, hogy nem tudok az Önindítóban is százszázalékosan helytállni” – mesélte Istenes Bence, aki idén egyedül vezeti az X-Faktort. 

„Mindig is nagyon szerettem volna rádiózni és nagy öröm volt, hogy Dani és Petra befogadott és kipróbálhattam magam ebben a műfajban is. A Music Fm valóban összehozott minket és most életem egy nagyon szép és izgalmas szakasza zárul le, de remélem, nem végleg” – mondta Bence.
„Mindig is benne volt a levegőben, hogy Bence nehezen fog tudni egyensúlyozni a tévézés és a hajnali rádiózás között” – mondta Kiss Anikó, a 89.5 Music Fm vezérigazgatója. „Bence távozásával nyilvánvalóan egy új időszámítás kezdődik majd az Önindító életében” – tette hozzá a Music Fm vezetője.
És itt egy kis emlék: Bence első napja rádiósként.
(RADIOSITE.HU)