
Nyugati szomszédunk rádiós piaca is belép a digitális korba – igaz, egyelőre csak a fővárosban. 20 évvel az első tesztek után, 2015. május 28-án, 14 csatornával indul útnak az első bécsi DAB+ multiplex – egyelőre a közszolgálati adók nélkül.
A bővebb csatornaválaszték és a kiváló minőség mellett erős a harmadik érv is a váltás mellett: „az új digitális rádiós sztenderd, a DAB+ igen hatékony megoldás, mellyel nemcsak audiotartalom, hanem egyéb szöveges információk, képek és interaktív alkalmazások sugárzására is lehetőség van. Ilyen kiegészítő multimédiás szolgáltatásokkal is élünk majd a jövőben” – mondta Thomas Pöcheim, a Verein Digitalradio Österreich elnöke.
Ez a gyakorlatban többek között azt jelenti, hogy Ausztriában, az autózók körében nagy népszerűségnek örvendő, itthon még gyerekcipőben járó RDS-TMC közlekedési szolgáltatást a digitális adással egy jóval részletesebb és gyorsabb megoldás váltja majd fel: a terelések, torlódások, balesetek mellett az átlagsebesség, alternatív útvonaltervezés, parkolási információk, közösségi közlekedési szolgáltatások is elérhetőek lesznek, ráadásul több nyelven.
Wolfgang Struber, a Digitalradio Österreich elnökhelyettese kiemelte: „a rádiónak szüksége van egy saját, költséghatékony, földi sugárzású digitális platformra, csak így tud független médiumként megmaradni hosszú távon. Az online sugárzás nem az FM rádió alternatívája sem a gazdasági rentabilitás, sem a technológiai függetlenség terén”.
A 14 csatornából 10 új belépő a piacon – ezek kizárólag a digitális multiplexben lesznek elérhetőek -, 4 rádió pedig párhuzamosan szól majd FM-en és DAB+-on is. A most induló egy kereskedelmi csomag, tehát a közszolgálati rádió, az ORF programjai majd várhatóan egy önálló, közszolgálati multiplexben kapnak helyet (ezek indulásáról egyelőre még nincs szó).
A budapestivel egyező frekvencián, a 11D (222.064 MHz) csatornán sugárzó digitális multiplexen az alábbi programok működnek majd:
– ARBÖ – Das Verkehrsradio
– ERF Plus
– Herold Relax Radio
– Lounge FM
– Mega Radio
– NOW Radio
– Radio Allelon
– Radio Arabella Rock
– Radio Maria
– Radio Melodie
– Radio NRJ
– Radio Klassik Stephansdom
– Radio Technikum
– Welle 1
A rádióhallgatottság egyébként igen magas Ausztriában – a lakosság közel 80%-a rádiózik naponta, az átlagos elérés pedig 191 perc a legfrissebb, 2014. II. féléves adatok szerint. A digitális rádiókészülékek ára az osztrák boltokban jelenleg €30-tól indul, és ez az ár várhatóan a kereslet növekedésével tovább csökken majd, hasonlóan a tévés set-top-box-okhoz a DVB-T adás indulása idejében.
Az osztrák digitális rádiós átállás első szakasza a bécsi csomagok elindítása, ezt követi majd az országos terjeszkedés a közeljövőben.
Bár hivatalosan csak csütörtökön debütál az új DAB+ multiplex, a tesztüzem már kedden elindult, ahogy arról kollégánk Sopronban készített felvétele is tanúskodik.
(RADIOSITE.HU)