ImageMa ünnepli Makó elsõ kisközösségi rádiója harmadik születésnapját!

2006. június 30. 6:00 – Ez volt az az idõpont amikor élõ, szerkesztett mûsorral ténylegesen elindult a Radio Ice Makón, az FM 94,2-n. Az indulást hosszú elõkészítõ munka, és rengeteg kitartás elõzte meg, míg végül felmérve a hallgatói igényeket megszólalt az éterben. Kezdetben a rádiózáshoz kedvet érzõ, amatõr fiatalok, illetve már a szakmában dolgozó, és elhivatottságot érzõ rádiósok kitartó munkájának köszönhetõen rövid idõ alatt a Radio Ice a város közkedvelt rádiójává nõtte ki magát.

Azóta a Radio Ice már túl van sok-sok saját rendezésû bulin, fesztiválon, bográcsos fõzõversenyen, és tény, hogy a csapat kissé kicserélõdött, azonban az alapító tagok többsége továbbra is rendületlenül dolgozik, hogy a Radio Ice Makó, illetve a térség legkedveltebb, és a legtöbb korosztályt kiszolgáló rádiója lehessen.

Nemrég a rádió átalakította teljes mûsorstruktúráját, hogy még több oldalát mutathassa meg annak a tudásnak és kitartásnak, ami a csapatban van, hiszen valljuk be, egy kisközösségi rádiót erõs konkurencia mellett, és nehéz gazdasági helyzetben nem könnyû feladat gazdaságosan üzemeltetni.

Persze ez nem sikerült volna a hallgatók, illetve a partnerek nélkül, akiknek ezúttal is köszönetet mondunk, és bízunk a további hosszú együttmûködésben.

A Radio Ice továbbra is azon dolgozik, hogy ne egy átlagos helyi rádió legyen, de mégse csapjon át a kereskedelmi rádiók átlagos világába. Folytatja a különlegességek keresését, és ezek bemutatását a hallgatók felé.

FM 94,2 Radio Ice – Mert van, aki hidegen szereti!