„Ha rádiós vagy, ez az életed”

Még régebben. 1987-ben egy amatőr lemezlovas vetélkedőben bejutottam a legjobb 9 közé B. Tóth László Poptarisznyájában, ami 15 évesen felfoghatatlan dolog volt. Vasárnap este bemondta a nevem a rádióban, másnap az osztálytársaim megtapsoltak, amikor reggel bementem a terembe. Azt hiszem, valahol itt tudatosult bennem, hogy nekem ezzel kéne foglalkozni. Később, 1989-ben, már az érettségi előtt tudatosan kerestem a Magyar Rádiós kapcsolatokat, B. Tóth-nál is kopogtattam, mégis Komjáthy-nak kellettem jobban, aki fiatal műsorvezetőt keresett a Petőfi Rádióban akkor induló Top-Les című műsorhoz. A demókazettám alapján felhívott telefonon (személyesen), én pedig elejtettem a kagylót, amikor beleszólt: „Komjáthy György vagyok, be tudnál jönni hozzám?”

Így kerültem 17 évesen a Magyar Rádió Szórakoztató Zenei Főosztályára, ahol életem első műsora 1990 márciusában szólalt meg: Top-Les a Petőfi Rádióban.

– Fogalmazhatunk úgy, hogy Komjáthy volt a mentorod? Hogy tanultad meg a szakmát?

Mindenképpen Komjáthy György volt, de mindenkire felnéztem, akitől tanulni lehetett. B. Tóth László is egy legenda, szerintem tudja is magáról (nevet), de a Komjáthy szerényebb, ő sosem foglalkozott ezzel. Bármilyen furcsa is, a legtöbbet nem a hazai műsorvezetőktől, hanem a technikai emberektől tanultam. Mindig ámulva bámultam a Magyar Rádió technikusait és hangmérnökeit, akik mondjuk úgy: „varázsolták” az adást. Élő vagy konzerv, mindegy, mert ők vágtak, kevertek, legtöbbjük jóságosan magyarázott, tanított. Akkor egyébként még szalagos magnók és gyémánttűs stúdió-lemezjátszók voltak. Talán 1992-ben láttunk először Sound Forge-ot, persze eleinte fogalmunk sem volt, mi az. Évekkel később tanultam meg én is.

A Magyar Rádió volt a legjobb iskola. A heti műsorom konzerv volt, de Komjáthy hamarosan meghívott az Éjszakai koktélba élőzni is. 1991-ben már a Danubiusban dolgoztam, de összességében 1995-ig Magyar Rádiós maradtam, több önálló műsorral a Petőfin. Közben szereztem egy tanári diplomát és egy legmagasabb fokú mikrofonengedélyt, korlátlan érvényességgel. ’93 körül talán még ért valamit, később semmit…

Összességében a szakmát külföldi rádiókból és műsorokból tanultam meg, és hamar feltűnt, hogy fényévekkel járnak előttünk. Főleg az amerikai format rádiózás és mainstream zenei világ érdekelt, azon belül is a néhai Casey Kasem munkássága és műsorai.

Klamancsek Krisztián így búcsúzott a Luxfunk Retro Showban a legendától.

Nem ment minden simán, kellenek pofonok is, hogy az ember meg tudja becsülni, amije van, vagy ami adatik az életben. Szerintem 17-20 évesen senki sem építi tudatosan a karrierjét. Nem hiszek túlságosan ebben a szóban, de szerencsés voltam. Akartam is, nagyon, de jókor voltam jó helyen, és sokáig egyik munka hozta a másikat. 1994-től kinyílt a rádiós piac, szaporodtak a helyi, kereskedelmi rádiók és aki nevet szerzett magának egy nagyobb médiumban, azt szívesen hívták ide-oda. Engem is, hiszen a Magyar Rádió 5-6 éve alatt volt Petőfi, Danubius, Juventus, Rádió 1, aztán vidéki rádiók (pl. Rádió Jam) következtek – de ez már a 90-es évek vége, 2000-es évek eleje.

Ismétlem, akartam, nagyon! Ez az „akarás” határozza meg az egész életemet. Hinni valamiben, válni valamivé.

1999-től 10-11 évig Székesfehérváron éltem, ebből 8 évet a Fehérvár Rádióban töltöttem, csúcsra járatva – akkori viszonyok között – az ország egyik legjobb helyi, kereskedelmi rádióját. A legjobb szakmai gárda, a legjobb kollégák – beleérve az ügyvezetést is – azokban az időkben ott volt. Aztán 2007-től 4 évig a Rádió 6-ban dolgoztam, szakmai vezető, illetve ügyvezető-helyettes voltam. Szép korszak volt az is, rengeteg pozitív élménnyel és nagyon tanulságos kollégákkal, barátokkal, emberi jellemvonásokkal.

2012-ben egy felkérésnek eleget téve kerültem az akkor már a csőd szélén tántorgó NeoFM-be. Azt hiszem, fel sem fogtam, mibe nyúlok bele, de ma sem csinálnám másképp, ugyanis én csak végeztem a dolgom a legjobb tudásom szerint – és nem ingyen, ahogy ezt néhány helyen híresztelték az akkor pár hónapig működő stábról.

Nehéz volt. Hazudnék, ha bármi mást mondanék. Ettől függetlenül nagyon komolyan vettem. Nem is annyira azért, mert bizonyítani akartam – ekkor már 22 év rádiózás, műsorvezetés, vezetői pozíciók voltak mögöttem -, hanem inkább azért, mert valószínűleg megértettem, mekkora rádió ez, mi a tét, és hogy én az ország egyik leghallgatottabb, de mindenképp legismertebb műsora, a Bumeráng helyén ülök. 

Van itt egy nagyon fontos gondolat: bárki, aki hasonló, szórakoztató, vicces műsort csinált volna a Bumeráng után, azonnal elvérzik. Örökre megbélyegzik valami utánozó majomként, aki ráadásul csúfosan bele is bukik az erőlködésébe. Csak annak volt esélye, amit én erőltettem, és végül csináltunk is, teljesen más reggeli műsorpolitikával, más hangvétellel, vendégekkel, mint azelőtt. Itt szeretném megköszönni az összes kollégám kitartását, hozzáállását ahhoz a pár hónaphoz, ami példaértékű volt.

Elképesztően sok.

Magyarországon népbetegség az irigység és a gyűlölet. 2013-ban, fél évvel az „események” után ezt írtam a Facebook falamra, ebben a néhány sorban minden benne van (kattintás után látható). 

 

Fogalmazzunk úgy, hogy a NeoFM 2012-ben végleg megszűnt, majd 2 hónappal később elindult egy netrádió, Neo World Radio néven, de annak már induláskor sem sok köze volt a NeoFM-hez – legfeljebb dolgozott benne egy-két ember azok közül, akik FM-en is az utolsó hónapokban. Ez elsősorban a tulajdonos kifejezett kérésére történt. Mi mindent megtettünk a kollégáimmal a közel két év alatt, hogy a rádió sikeres legyen, ám rengeteg akadályba ütköztünk, ezért 2014 decemberében úgy döntöttünk, hogy nem csináljuk tovább. Elegünk lett. Az ok: a tulajdonos hozzáállása és a koncepciótlanság.

Egy ideig kilincselsz, magyarázkodsz, szervezed a semmit, aztán belefáradsz, veszel egy nagy levegőt, felállsz és otthagyod. Rengetegen dolgoznak rádiókban így most is, de nem állnak fel, mert nem tehetik meg. Ezt is megértem, bár ha sokan tennének így, nem ott tartana most a rádiós szakma, ahol tart.

Leépült és semerre. 

2009-ig virágzott a piac, vagy stagnált. Azóta virágzásról a legnagyobb jóindulattal sem beszélhetünk. Azt pontosan látom (hallom), merre tart az amerikai vagy az európai rádiózás, de a magyar biztosan nem tart semerre. Én egy szocialista pártállami rendszerben voltam gyerek a ’70-es, ’80-as években, ahol nem volt magántőke, és kizárólag állami tévék, rádiók voltak. A kapitalizmusról azt tanultuk, hogy van tudás alapú társadalom, klasszikus tőkefelhalmozás és szabad verseny. A rendszerváltás idején a média tudás alapú társadalmát tapasztaltam a régi Magyar Rádióban és Televízióban, amikor csodálatos hangú bemondók és műsorvezetők szerepeltek, és dacára a vasfüggönynek, 2-3 nyugati nyelven folyékonyan szólaltak meg bármikor élő adásban. A 90-es évek közepétől azonban ez lejtőre került, de legalább volt egy folyamatosan megújuló piac és hellyel-közzel megvalósuló tudás alapú versengés. Most mi van? Van verseny?! Van piac?! Mert 25 éve kapitalizmus van, vagy mi a szösz.

A Retro Show a szívem csücske, rádiós pályafutásom egyik legjobb műsora. Külön büszkeség, hogy ennyi FM rádió átveszi, és hogy ennyi rádiózással töltött év után is tudok, tudunk adni valami olyat, ami megállja a helyét a mai médiapiacon. Amikor ezt az egész műsorformátumot kitaláltuk Dósa Márton producerrel (Luxfunk Radio), közös gondolat volt, hogy országosan terjesszük. Ehhez azonban profi műsor, a profi műsorhoz pedig profi kollégák kellenek, így aztán a kezdetektől kiveszi oroszlánrészét a munkából Fodor Attila kreatív munkatársam is (Frisss FM Szombathely), és van még egy segítségem, aki nélkül néhány műsor nem is jött volna létre: ő Gál István, aki Egerben él és egykor szintén rádiós műsorvezető volt. 

Jelenleg majdnem 20 FM rádió műsorán szól a Retro Show, Nyíregyházától Szombathelyig.

A Retro Show 2004-ben indult a budapesti Extrém Rádióban, ahol három órában azok a korszakalkotó klasszikus Disco és Funky zenék szóltak, amelyek meghatározónak számítottak a ’70-es ’80-as években. Később a NeoFM-en a háromórás szerkezet alapvetően megváltozott és a Disco és Funky korszak helyett egy-egy évszám került terítékre, minden műsorban másik. Az adások a kiválasztott évre, és az aktuális hónapra jellemző angol-amerikai sikerekkel foglalkoztak, de a fő gerinc a 80-as évek popzenéje volt. Ezt a pop-mainstream formátumot tartottuk meg 2013-tól is.

Pár videó itt, itt, itt és itt.

Mindegyik és mindenre. Én egész életemben mindent szerelemből csináltam. Szerelmes voltam a barátnőimbe, szerelemből vettem autót és imádtam a kutyámat is, ahogy mindig is szerelemből rádióztam. 25 év alatt nagyot változott az ország, a szakma is és én is. Így aztán a 90-es években büszke voltam a Magyar Rádióra, a Danubius-ra, a Juventus-ra és sok másra, míg 2000-től azokra a vidéki és budapesti rádiókra, amiknek a sikeréhez hozzájárulhattam. Sosem kaptam díjat vagy elismerést a szakmától, nem voltam az év műsorvezetője sem. Ennél viszont sokkal fontosabb, ha a postán csekkfeladás közben megkérdezik tőled: „hol hallhattam az ön hangját?” Vagy pontosan meg is mondja, hol hallott.

Ha két eredményt kiemelhetek, akkor a Fehérvár Rádió és a Rádió 6 a szakmai életem leglényegesebb állomásai. Azokat a rádiókat azokban az időkben valóban csúcsra járattuk a kollégákkal. A Fehérvár Rádió évekig toronymagasan a leghallgatottabb volt, a Rádió 6 pedig egy ideig jól pénzelt és komoly lehetőségekkel rendelkező helyi rádió volt, hatalmas dél-budapesti, érdi, százhalombattai körzettel. Még egy észak-budapesti frekvenciát is béreltünk mellé, hálózatba kapcsolva. A legkülönlegesebb pedig a Rádió Extrém volt, bár most már azt mondhatom, legalább ennyire különleges volt a NeoFM 4 hónapja is.

Sokszor vádoltak azzal, hogy vasakarattal, vasfegyelemmel, diktatórikusan vezettem a médiumokat, de volt eredménye. 

Rengeteg elképzelésem van, de ahhoz piac és lehetőségek is kellenek. Ha ezek nincsenek, akkor csinálok mást. Azzal is tisztában vagyok, hogy ezt sem lehet örökké művelni, bár ennek nyugaton teljesen más hagyományai vannak, de ez egy másik mese.

Azért összedobnék még egy-két formátumot, sikerre vinnék egy-két rádiós vállalkozást, foglalkoznék kommunikációval, retorikával, a médiában hallható embereket figyelve. Erre óriási szükség lenne. Nem hiszem, hogy valaha is kimegy a divatból az, ha valaki sokat tud, szépen és művelten beszél, tanul, fejlődik, iskolákat végez, és legfeljebb ebből mindig csak annyit hasznosít, amennyit éppen kell. Ugyanakkor ha valaki úgy tör pozíciókra, hogy nincs meg a mögöttes tudása, akkor valami nincs rendben. 

Tanuljanak. Akarjanak. Kommunikáció, retorika, logopédus és beszédtanár. Nem szégyen ez, sokkal nagyobb szégyen, ha hülye vagy, mert nem tudsz és nem is akarsz megtanulni tisztán és érthetően beszélni. Sok rádiós felnőtt fejjel sem tudja magáról, hogy gyerekkora óta küzd beszédhibákkal, és már huszonévesen úgy lett médiamunkás, hogy baj van a szövegértésével, az íráskészségével, vagy a hangképzésével. Utóbbi egy énekesnél például kizáró ok. Akkor hogy lehet valaki így műsorvezető? Ez is egy szakma, méghozzá nagyon nehéz. Mégis lebecsülik, alulfizetik, degradálják. 

Félig már nem rádiózom, mert nem fizetik meg. Ha nem lehet megélni belőle, akkor minek? A kereskedelmi rádiózás szakma és üzlet. A jó modell az, hogy tudást, tehetséget, profizmust teszek egy médiumba, ami által az sikeres, én pedig általa. De ha egy kupleráj nem működik jól, nem a bútorokat kell cserélni… Most mindennel foglalkozom, amihez értek. Azt szoktam mondani a fiatalabb ismerőseimnek, hogy volt 20 jó évem – ami nem kevés, a rádiózásból meg lehetett élni, a média rang és érték, a jövő pedig tervezhető volt. Most nem az, és valószínűleg nem lesz még egyszer 20 jó évem ebben a szakmában, de néhány szép még lehet, ahogy a Retro Show-nak és egyéb felkéréseknek köszönhetően van is. Majd meglátjuk, mit hoz még az élet. Eddig szinte mindent elértem, amit akartam és a szívemben örökké rádiós maradok.

Mert ha rádiós vagy, ez az életed. Ez a szíved, ez a lelked. Ezzel kelsz, ezzel fekszel. Ütemre, adásmenetre dobog a szíved, sőt, a kocsiban más rádiókat hallgatva megfejted a playlistet és az adásmenetet is. Meghallasz olyan dolgokat, amiket az átlag hallgató nem, például a nem élő adást vagy apró hibákat, hangsúlyokat, keverést… Ezért vagyok én rádiós. Erre születtem, ezt akartam csinálni egész életemben. Mert ez nem munka, ez egy életforma.

– Köszönjük a válaszaidat és boldog születésnapot!

Köszönöm.

(RADIOSITE.HU)