Aláírták a szerződéstfebruár 1-jétől a 103.9-en fogható a rádió. 

Aláírta a szerződést az újonnan elnyert 103.9 MHz-es frekvencia használatára a Juventus Rádió. Az adó február 1-jén költözik a budapesti Rádió 1 helyére, változatlan tartalommal – tudta meg a RADIOSITE.HU.

Mint ismeretes, a Médiatanács budapesti körzeti frekvenciák hasznosítására kiírt pályázatán a Juventus Rádió nyerte el a 103.9 MHz-es jogosultságot, mely legfeljebb 7 évre szól. Tovább él tehát Magyarország legrégebbi kereskedelmi rádiós márkája – február elsejétől már az új frekvencián.

A hallgatóknak sincs okuk aggodalomra, a Juventus a 103.9-en is a közkedvelt és jól bevált műsor- és zenei struktúrát folytatja. Továbbra is Péter Petra és Hajdú Tibor ébreszti a hallgatókat a Juventus Reggelben, napközben Somogyi Zoltán, délután Dénes Tamás műsora lesz hallható. Hétvégén Barabás Bea és Juhász Gergely mellett a népszerű Sztársávot tűzi műsorra a rádió.

Bolla Zsolt, a Juventus Rádió programigazgatója kérdésünkre elmondta: „a zenei kínálatban és a műsorstruktúrában nagyon feltűnő változás nem lesz. Februártól a pályázati vállalásoknak megfelelően a magyar zene arányát az eddigi 35%-ról 40%-ra növeljük, több és hosszabb hírblokkok lesznek, valamint az esti műsorsávban Budapesti Arcok címmel egy kifejezetten helyi tartalomra épülő műsort is indítunk.”

A csatorna Budapesten a decemberi adatok szerint, a 15 évnél idősebb hallgatók körében első helyen szerepel. „A 2006 és 2009 közti időszakkal összehasonlítva az elmúlt két évben erősödni tudtunk egy olyan piacon, ahol a két országos rádió nem tudott növekedni” – tette hozzá a programigazgató.

Mint megtudtuk, a jövőben a rádió a fővárosra koncentrál, vidéki terjeszkedést egyelőre nem terveznek. A 103.9 az eddig használt 89.5 MHz-nél minimálisan kisebb lefedettségű, azonban az új frekvencia vételkörzetén kívül eső hallgatók online, illetve egyes kábel- és műholdas tévészolgáltatók hálózatán továbbra is hallgatni tudják a Juventust.

A kor igényeinek megfelelően egyébként az adás már elérhető okostelefonokon is: az Androidot, iOS-t, vagy Nokia platformot futtató mobilkészülékekre letölthető alkalmazásaik segítségével kiváló minőségben hallgatható a Juventus, a világon bárhol.

(RADIOSITE.HU)