2015-ben 3,15 milliárd forint jut a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjára. 

2015-ben 3,15 milliárd forint jut a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjára. Új pályázatot hirdettek történelmi filmek készítésére, és ismét pályázható lesz a hangjáték-készítési felhívás.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa legutóbbi ülésén elfogadta a Magyar Média Mecenatúra program 2015. évi támogatási tervét. Ennek köszönhetően összesen 1,23 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a helyi és körzeti rádiók és televíziók működési költségeinek és műsorainak támogatására, és 1,92 milliárd forint a független filmek készítésére.
Új pályázat történelmi dokumentumfilmek készítésére
A filmes támogatások között új elem a történelmi dokumentumfilmek készítésére vonatkozó, 130 millió forintos keretösszegű pályázat, amelynek nyertesei legfeljebb 30 millió forintot kaphatnak egész estés dokumentumfilmek készítésére. A pályázat ösztönözni kívánja, hogy a különféle gyűjteményekben, film-, fotó- és hangtárakban rejlő,szakértők bevonásával feldolgozott kulturális értékek, archív anyagok, a kapcsolódó szakirodalmak széles nyilvánosságot kaphassanak a filmeken keresztül, amelyek oktatási célokra is felhasználhatók lesznek.Ezekben az alkotásokban lehetőség nyílik fikciós tartalmak beépítésére is. Az elbíráláskor előnyben részesülnek azok a tervek, amelyek jelentős történelmi események évfordulóihoz kapcsolódnak. A szinopszisok beadási határideje 2015. február 24., a támogatott alkotásokat 2016. szeptember 30-ig kell majd elkészíteni.
Jövőre is folytatódik a Magyar Média Mecenatúra program, az idei új témákban kiírt pályázatok sikeresen debütáltak
A Médiatanács jövőre is meghirdeti a már jól ismert pályázatát a „nem egészestés” filmekre: az ismeretterjesztő alkotások terveit váró Kollányi Ágoston-pályázatra 250 millió forintot, a dokumentumfilmek készítését ösztönző Ember Judit-pályázatra 330 millió forintot különítettek el, a tervezett négy forduló közül az első fordulókra már január 14-ei benyújtási határidővel várják a szinopszisokat. A televíziós játékfilmek készítésére az áprilisi beadású Fehér György-pályázaton 600 millió forint, forgatókönyvek írására az Egri Lajos-pályázaton 10 millió forint, a kísérleti és kisjátékfilmekre a Huszárik Zoltán-pályázaton 75 millió forintáll rendelkezésre – utóbbiakhoz a beküldési határidő februárban jár le. Animációs alkotásokra a Macskássy Gyula-pályázaton 180 millió forint, a Magyar Média Mecenatúra programban korábban már támogatott animációs filmek további epizódjainak elkészítésére a Dargay Attila-pályázaton 250 millió forintra lehet pályázni. A négyfordulós Macskássy-pályázat első fordulójára január közepéig, a Dargay-pályázatraáprilisig lehet majd filmterveket benyújtani.
A tavaly először meghirdetett, a rádiós hangjátékok készítését célzó Cserés Miklós-pályázat jövő márciustól megpályázható büdzséje 50 millió forint. Szeptembertől folytatódik az online videók létrehozását ösztönző Neumann János-pályázat 25 millió forintos keretösszeggel, ennek ötöde a határon túli pályázók számára lesz elkülönítve, és 20 millió forint jut a váratlanul bekövetkező fontos vagy érdekes eseményekről készülő filmek gyors támogatására az Escher Károly-pályázatban (erre a jelentkezéseket egy héten belül elbírálják). 
A helyi és körzeti médiaszolgáltatók műsorainak és üzemeltetési, műszaki költségeinek támogatása
A közösségi médiaszolgáltatók jövő évi működési és üzemeltetési kiadásainak ellentételezésére már idén novembertől megpályázható 400 millió forintos keret áll rendelkezésre, műszaki fejlesztéseikre jövő májustól 110 millió forintos keretre lehet pályázni. A helyi és körzeti televíziók műsorainak gyártására szóló támogatásra áprilistól 420 millió forint, a helyi és körzeti rádiók számára erre a célra márciustól 300 millió forint használható fel. 
Sokszínű piac, színes alkotások
A Médiatanács 2011 óta 64 pályázati eljárásban, közel 9,5 milliárd forint értékben nyújtott támogatást „nem egészestés” filmekre, illetve helyi és körzeti médiumok műsoraira és működési költségeire vonatkozóan. A Médiatanács programjának célja, hogy támogassa a sokszínű médiapiacot és szereplőit, a nívós, hazai készítésű, közérdeklődésre számot tartó filmalkotások és hangjátékok létrejöttét, a mozgóképművészet fejlődését a nézők, hallgatók kulturális és tájékozódási igényeinek figyelembe vételével. A mecenatúraprogram ösztönözni kívánja a közszolgálati célú műsorszámok bemutatását nemcsak a közszolgálati, hanem más, kereskedelmi televíziókban, rádiókban is, hiszen a Médiatanács arra törekszik, hogy a támogatásnak köszönhetően megszülető alkotásokat a nézők, hallgatók lehető legszélesebb köre érhesse el. Ezért előnyben részesülnek azok a pályázók, akik egynél több médiaszolgáltatótól szereznek be film- vagy hangjátéktervükhöz bemutatási szándéknyilatkozatot. A testület elkötelezett abban is, hogy érdemi párbeszédet folytasson a szakmai szereplőkkel, ezért rendszeresen tart nyilvános konzultációt a pályázati rendszerrel kapcsolatban.  A többlépcsős megmérettetés, a kiszámíthatóság, a határon túli műhelyek számára nyitva álló pályázati lehetőség olyan elemek a pályázati rendszerben, amelyek biztosítják, hogy a Médiatanács számos fontos szempontot figyelembe vegyen a Magyar Média Mecenatúra program működtetése során, amelyek együttesen biztosítják számára a megfelelő döntéshozatalt.
Az átláthatóságot és a kiszámíthatóságot célozza a szerződésszegésekkor alkalmazott jogkövetkezmény-rendszer közzététele
A Médiatanács az átláthatóságot szem előtt tartva elfogadta azt az általános koncepciót, amelyet a támogatott alkotók ellenőrzésekor felmerülő szerződésszegések miatti jogkövetkezmények meghatározásánál alkalmaz. A Médiatanács pályázatait lebonyolító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap honlapján, a tamogatas.mtva.hu oldalon közzétett anyag alapján így a pályázók is könnyebben eligazodnak, milyen hiba vagy szerződésszegés esetén milyen jogkövetkezményekre, szankciókra számíthatnak. Többek között a késedelmes teljesítés, támogatott alkotásoknak a pályázathoz képest bekövetkező tartalmi vagy időtartambeli eltérései, a készítők vagy a bemutatást vállaló médiaszolgáltató személyében beállt változások esetére kapnak iránymutatást a várható jogkövetkezményekről. 

(RADIOSITE.HU)