Az eddig csak online hallgatható csatorna napi öt órában szólni fog a Civil Rádió frekvenciáján is.  Május 27-étől a Civil Rádióval szövetkezve a Neston minden hétköznap 07:00-12:00 között FM frekvencián is hallható lesz – a 98.0 MHz-en. A két szerkesztőség azoknak a hallgatóknak kínál információt, véleményt, igényes szórakozást – elsősorban a fővárosban -, akik a jelenlegi frekvenciákon nem találják meg az ízlésüknek megfelelő élményt.

Civil Rádió FM98 és a Neston együttműködése a két partner közös általános erkölcsi és kulturális értékeit kívánja közvetíteni, amelyben a társadalom széles rétegeinek problémái, a bemutatásra érdemes gazdasági, kulturális és szociális témák az átlagember számára befogadható módon kerülnek adásba, napról napra – áll a Neston közleményében.


Hozzátették: 
a szöveges tartalmat az egész világon egyedülálló zenei szövetbe ágyazva új minőség születik Magyarországon.

Az egykori radiocafé zenei főszerkesztője, Machán Frigyes (Nesta) által üzemeltetett netrádió aranykorának eljövetelét azzal kívánják még emlékezetesebbé tenni, hogy a zene elszánt szerelmeseinek 24/7 speciális, csak zenei online csatornát indítanak, Music Non Stop néven – áll a csatorna közleményében.

A Civil Rádió tavaly ősszel nyerte meg újabb, legfeljebb 7+5 évre a 98.0 MHz-es budapesti frekvencia használati jogát.

(RADIOSITE.HU)