
Függetlenül attól, hogy az elnök részt vehet-e az adott szavazásban, a kormányoldal és a többi képviselõcsoport delegáltjainak egyenlõ arányban kell osztozniuk a szavazatokon. Május elsejétõl azonban egyetlen kormánypárti képviselõcsoport lesz, az ellenzékiek száma pedig eggyel nõ, azaz négyre emelkedik.
Az eddig alkalmazott tizennegyedek helyett kilencedekben számolják a voksokat, mindebbõl pedig az következik, hogy az ellenzéki tagok és az elnök szavazata egy-egy, az egyetlen kormánypárti (Ladvánszky György, MSZP) voksa pedig négy kilencednyi súllyal esik a latba. Mivel az egyszerû többséghez öt-, a kétharmadoshoz legalább hatkilencedes szavazat szükséges, az erõviszonyokból az következik, hogy a szocialista delegáltnak elég egy, illetve két tagtársát a maga oldalára állítania ilyen ügyekben.
A rádiózásról és televíziózásról szóló törvény a médiahatóságnál azt írja elõ, hogy minden képviselõcsoport egy, egyetlen kormánypárti frakció esetén pedig két tagot küld, de a két oldalnak egyenlõ voksaránnyal kell rendelkeznie, közrádió és a két köztévé esetében pedig a tagok számának kell egyeznie. Ennek alapján a közeljövõben a Magyar Rádió és a Magyar Televízió kuratóriumába négy-négy, a Duna Televízióéba két tagot kellene választani, az ORTT-t pedig egy személlyel kell kiegészíteni.
(forrás: Index)