Felmondták a Csongrád megyei Rádió Plusz, a miskolci Sztár FM és a Yo Rádió-hálózat szerződéseit.

Újabb rádiók szűnnek meg: a Médiatanács megszüntette a szegedi és szentesi Rádió Plusz, a szintén a Pluszhoz köthető miskolci Sztár FM, valamint a már csak három dunántúli frekvencián sugárzó Yo Rádió műsorszolgáltatási jogosultságait.

Engedély nélkül sugároz az N-Joy Médiához tartozó Rádió Plusz, ugyanis a Médiatanács a januárban lejárt műsorszolgáltatási szerződésüket nem hosszabbította meg közel másfél millió forintos tartozás miatt, s a felmondott szerződésről szóló határozatot az elmaradt díj megfizetése után sem vonta vissza.

A Rádió Plusz közleményben reagált a delmagyar.hu megkeresésére: „a Médiatanács 2011. május 18-án elutasította a Rádió Plusz sugárzási kérelmét a május 9. és július 7. közötti időszakra, arra hivatkozva, hogy a rádió nem fizette be a szóban forgó 60 napra vonatkozó médiaszolgáltatási díjat, hanem részletfizetési kedvezményt kért. Kiemelték azonban: a frekvencia üzemeltetője két részletben befizette a teljes összeget, így díjtartozása nincs”.

A rádió vezetője a hírportálnak adott válaszában elmondta: „A médium dolgozói és a frekvenciát üzemeltető kft. úgy döntöttek, folytatják a munkát, és a Rádió Plusz júniusban is hallható lesz. A rádió továbbra is teljesíti hirdetőpartnerei megrendeléseit. Mivel Szeged másik kereskedelmi frekvenciájára (95,4 MHz) már kiírták az új pályázatot, a közeljövőben a Rádió Plusz esetében is várható a kiírás. A stáb határozott szándéka, hogy részt vesz a tenderen.” 

Ugyancsak ugrott a szintén N-Joy Médiához köthető miskolci Sztár FM engedélye:

„A Médiatanács az Mttv. 187. § (8) bekezdése szerint a NONSTOP Rádió Miskolc Kft. (Miskolc 103,0 MHz) körzeti rádiós médiaszolgáltató műsorszolgáltatási szerződését annak 7.1.2. pontja megszegése miatt, a 8.4.1.8. pontja (óvadékfeltöltési kötelezettség megszegése) alapján azonnali hatállyal felmondja.”

A szegedi Plusz-stúdió által üzemeltetett további adások, így a derecskei, berettyóújfalui, valamint egri Rádió Plusz jelenleg engedéllyel, jogi problémák nélkül szólnak.

Nem Yo!

Az óvadékfizetési kötelezettségek megfizetésének elmulasztásai miatt azonnali hatállyal felmondta a Médiatanács a dunántúli regionális Yo Rádió műsorszolgáltatási szerződéseit is. A rádió tavaly indult el a lejtőn tapolcai frekvenciájának (101.8) elvesztésével, majd megszűnt a velencei-tavi (90.4) és sárbogárdi (96.6) adásuk is, a megmaradt három jogosultságot (Várpalota – 97.1, Balatonföldvár – 88.2, Balatonalmádi – 106.3) pedig e havi döntésével szüntette meg a Médiatanács.

A Yo Rádió így frekvencia nélkül maradt, és bár engedély és műsor már nincs, a zene még szól: az utolsó három frekvenciájuk egyelőre nem hallgatott el.

(RADIOSITE.HU)