Az Árvízvédelmi Rádióban végzett munkájukért kaptak kitüntetést.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) elismeréseit vehették át a héten Budapesten az MTVA azon munkatársai, akik bekapcsolódtak az Árvízvédelmi Rádió munkájába és az árvízi tudósításokba.
Bakondi György, a katasztrófavédelem főigazgatója emlékplakettet adott át többek között Németh Zsolt hírigazgatónak, valamint Tóth Tamás Antalnak, a június 9-én indult és egy hónapig működő rádió projektvezetőjének, míg Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója mintegy hetven munkatársat tüntetett ki elismeréssel. A katasztrófavédelem főigazgatója elmondta: a közmédiának kiemelt szerepe van abban, hogy a társadalomban igen magas szintet ért el a segíteni akarás akkor, amikor a Dunán eddig sosem látott árhullám vonult le.
Az MTVA munkatársai szakszerű, hiteles és időbeli tájékoztatást nyújtottak, amely személyes közreműködésre sarkallta az embereket, és jelentősen befolyásolta a védekezés nemzetközi pozitív megítélését is – mondta Bakondi György.
Böröcz István a katasztrófavédelem támogatását emelte ki, valamint a médiahatóság igen gyors segítségét, amely huszonnégy órán belül biztosította az MTVA számára a szükséges frekvenciát. Közölte: a számos háttérinformációt nyújtó és személyes hangvételű beszélgetéseket is közvetítő rádió betöltötte funkcióját. Hozzátette: a közmédiának is fel kell készülnie arra, hogy a Föld változó ökológiai egyensúlya egyre kiszámíthatatlanabbá teszi az időjárást.
A közmédiának készenlétben kell állnia arra, hogy bármikor, az Árvízvédelmi Rádióhoz hasonlóan, a legmagasabb színvonalú tájékoztatást nyújtsa az embereknek – jelentette ki Böröcz István.
(MTI)