A Médiatanács nyertessé nyilvánította, egy bírósági döntés pedig kizárta őket a 94.2-ről. 

A VS.hu szerint egy kormányközeli cég felkavarhatja a fővárosi rádiós piacot – négy közösségi jogosultságot pályáztatnak, de hatan vannak versenyben, két vesztes tehát mindenképpen lesz. Most úgy tűnik, az egyik a Mária Rádió lehet.
A 90.3-as, 92.1-es, 94.2-es és 105.9-es frekvenciajogosultságok – melyeken a Tilos, a Klasszik, a Mária és a Gazdasági Rádió üzemel ideiglenes hosszabbításokkal – tavaly lejártak és az újrapályáztatásuk már jó ideje húzódik. A 90.3-ra a Gazdasági Rádió és a Tilos Rádió, a 92.1-re a Klasszik Rádió és egy Pannon-Work Logisztikai Kft. nevű társaság, a 105.9-re a Gazdasági Rádió és egy kormányközelinek mondott gazdasági tematikájú csatorna (amit a VS.hu információi szerint NG 105.9-nek hívnának), a 94.2-re pedig a Gazdasági Rádió, a Mária Rádió és egy azóta már kiesett, Crossborder Film Kft. nevű cég adott be pályázatot.
Eddig egyedül a 94.2-ről döntött a Médiatanács, eredetileg a Mária Rádiót hozták ki nyertesnek, azonban a másik induló, a Gazdasági Rádió jogi úton megtámadta a hatóság erről szóló határozatát, melynek a bíróság keddi ítéletében helyt is adott. Megállapította ugyanis, hogy a Mária Rádió fővárosi és néhány vidéki frekvenciáját üzemeltető FM4 Rádió Kft. ajánlata több szempontból is érvénytelen. 

Miután az imarádió más budapesti frekvenciára most nem adott be pályázatot, létkérdés nekik a 94.2, és ha a Médiatanács nem áll elő valamilyen új javaslattal (például a pályázat eredménytelenné nyilvánításával), illetve nem fordul a Kúriához, akkor – a VS.hu értesülései szerint – a bírósági döntés nyomán a Gazdasági Rádió nyer a 94.2-n és a Mária Rádió frekvencia nélkül maradhat a fővárosi vételkörzetben.

Veszélyben lehet a komáromi és a dabasi adáskörzetük is: itt a Magyar Katolikus Rádióval vannak versenyben, az eddigi gyakorlat pedig azt mutatta, hogy ahol ez a két egyházi műsorokat sugárzó csatorna egymás ellen indult, ott többségében a Magyar Katolikus Rádió nyert (legutóbb például a komlói 91.4 MHz-en).

A négy közösségi jogosultságra kiírt pályázatokról forrásaink szerint 1-2 héten belül várható döntés. 

(forrás: VS.hu/RADIOSITE.HU)