Helyi rádiókkal és tévékkel köt megállapodásokat a közmédia. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Helyi Televíziók Országos Egyesülete (HTOE), valamint a Helyi Rádiók Országos Egyesülete (HEROE) együttműködnek az MTVA és a helyi rádió- és televízió szerkesztőségek közötti tartalom előállítási szerződések előkészítésében – áll az MTVA közleményében.
A helyi rádió- és televízió szerkesztőségek munkájukkal hozzájárulnak a közmédia megújításához. A közmédia pedig műsorok vagy azok elemeinek megrendelésével és befogadásával segíti a helyi médiumok munkáját és ad teret csatornáin a települések híreinek, az ott történt érdekességeknek.
A közmédia számára minden olyan település eseményeinek a bemutatása fontos, ahol magyarok élnek, határainkon belül és túl egyaránt, és legalább ilyen fontos a határainkon belüli nemzetiségek életéről, híreiről tudósítani. Ezért a közmédia csatornáin és internetes felületein részletesen és bőségesen meg kell jelenniük minden magyarlakta – és határainkon belül a hazai nemzetiségek által lakott – település, valamint az ott lakók számára fontos és érdekes információknak.
Az elmúlt években a helyi televíziók és rádiók mind technológiai, mind szakmai szempontból megerősödtek, így kézenfekvő, hogy a közmédia csatornái beszállítóként, együttműködő partnerként tekintsenek rájuk.
A közmédia regionális stúdióinak televízió-műsorait a jövőben az MTVA és a helyi televíziók közötti szerződéses együttműködés alapján és keretei között előállított helyi és regionális tartalmak fogják felváltani. A helyi rádiókkal tervezett szerződések alapján előállított produktumok pedig kiegészítik és tovább gazdagítják a közszolgálati rádiócsatornák műsorait.
Az MTVA és a helyi médiumok két országos szervezete, a HTOE és a HEROE 2011. október 31-ig dolgozzák ki az MTVA és a helyi médiumok együttműködését szabályozó szerződéstervezeteket. Az MTVA a két országos szervezet segítségével keresi meg a szerződéses együttműködésre felkérhető helyi televíziókat és rádiókat.
(forrás: MTVA)