A jogot mindenkinek be kell tartania, és mivel az ORTT a parlament által felügyelt szerv, nincs ok arra, hogy a fenntartó ne kötelezze az ORTT-t a jogerõs végzés betartására, vagyis a nyertes pályázókkal kötött szerzõdések felmondására – mondta a Danubius Rádió magyarországi képviselõje – írja a Hírextra.
Arra a pályázatra, amelyet a Sláger és a Danubius amúgy jogosan nyert volna meg, a végül nyertesnek kimondott cégek érvénytelen pályázatot nyújtottak be – folytatta Michael McNutt.
A cég képviselõje hivatkozott az Alkotmánybíróság 2006-os állásfoglalására, amely a parlamentet a médiatörvény módosítására kötelezte.
Eszerint olyan passzusnak kellett volna bekerülnie a joganyagba, amely világos útmutatást ad az ORTT-vel kapcsolatos keresetekben. Ennek elmaradása vezetett a jelenlegi helyzethez – tette hozzá Michael McNutt.
Kiemelte, hogy mind a Danubiust tulajdonló Mezzanine Capital Management nevû cég és a Sláger többségi tulajdonosa, az Emmis Communications nemzetközi fórumokon készül jogorvoslatot keresni.
Szerdán a Fõvárosi Itélõtábla ítéletet hozott a Danubius Rádió Mûsorszolgáltató Zrt. és a Sláger Rádió Mûsorszolgáltató Zrt. által az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen indított perben.
Az ORTT az ítélet után kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy a bíróság elutasította a nyertes pályázókkal megkötött mûsorszolgáltatási szerzõdések semmisségének megállapítását, azok haladéktalan felmondását, illetve az eredeti állapot helyreállítását. Elutasította a bíróság azt a kérelmet is, hogy az ORTT jogellenesen írta ki a pályázatot.
Az ORTT szerdai közleménye arra is kitért, hogy testületük abban az egy kérdésben, amelyben a bíróság a felperesek keresetének helyt adott, felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsõbb Bírósághoz.
A rádiókat képviselõ ügyvédi iroda vezetõje, Szecskay András szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy "a Danubius Rádió és a Sláger Rádió jogerõsen pert nyert" az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen.
A bíróság nem kötelezhette az ORTT-t a szerzõdések felmondására, de az indoklásokban megállapította, hogy – mivel a szerzõdést nem lehetett volna megkötni – a médiahatóságnak kötelessége felmondani az FM1-gyel és az Advenio Zrt.-vel kötött szerzõdéseket – értelmezte az ítéletet.
(forrás: Hírextra)
(Kommentbox letiltva.)