A középhullámú sugárzáson spórol a Magyar Rádió. 

Július 1-jétől az MR1-Kossuth Rádió középhullámú adása a 20 órakor kezdődő Rádiószínház műsorával, amely naponta 21 és 22 óra között ér véget, befejeződik – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője szerdán az MTI-vel.

A középhullámú sugárzás különlegessége, hogy – fizikai okokból – napközben az egész Kárpát-medencét beteríti, míg az esti-éjszakai órákban már csak nagyjából Magyarország határáig jut el. A határon túli hallgatók 21 óra után a középhullámú adást már eddig sem tudták fogni. A középhullámú sugárzás napi kezdési időpontja nem változik, továbbra is minden hétköznap hajnali 4:30-kor, szombaton és vasárnap pedig 5:00 órakor kezdődik ezeken a hullámsávokon  – írta Cserháti Ágnes a közleményben.

A középhullámú adók teljesítményét nem csökkentik, így napközben továbbra is a korábbi minőségben lehet fogni a piacvezető Kossuth Rádió műsorait. A középhullámú sugárzás esti zárásakor minden nap tájékoztatják a hallgatókat, hogy melyik ultrarövid-hullámú (URH) sávon folytathatják a rádiózást. A csatorna hallgatóinak többsége egyébként most is URH-sávokon rádiózik – közölte a szóvivő.

A teljes 24 órás adást az ultrarövid-hullámú adókon, illetve az interneten és műhold segítségével továbbra is változatlan körülmények között sugározzák. Az ultrarövid-hullámú frekvenciák teljes listája megtalálható a RADIOSITE.HU frekvencialistáján, az MR1-Kossuth Rádió profillapján, valamint a www.radio.hu internetes oldalon.

A közrádió csatornáinak éves sugárzási költsége mintegy kétmilliárd forint, amelynek csaknem felét a középhullámú sugárzás díja teszi ki. A középhullámú sugárzás adásidejének mostani csökkentésével a közmédia-rendszer mintegy 250 millió forintot takarít meg – áll az MTVA közleményében.

(MTI)