A NeoFM rádiótörténelmet ír, több szempontból is.  Több ezer levél érkezett a Neo FM felhívására azoktól a gyerekektől, akik szüleiket szerették volna meglepni karácsonyra. A Neo FM és az Euronics Jótündére szerte az országban húsz szegény sorsú családhoz juttat le most olyan dolgokat, amelyeket a családok eddig nélkülöztek. Olvasva azonban a rengeteg levelet, a rádió és a műszaki áruházlánc közösen úgy döntött, hogy egy közhasznú alapítványt hoznak létre, amelynek segítségével további családok karácsonyát is igyekeznek boldogabbá tenni.

A Jótündér Alapítványhoz az Euronics minden vásárlás után átutal egy bizonyos összeget, de természetesen várják a nagylelkű felajánlásokat is a 10918001-00000129-07460001 számlaszámon, hogy minél több ajándék és a mindennapi élethez nélkülözhetetlen eszköz jusson el a rászorulóknak.

A Neo FM külön ajándékkal is kedveskedik hallgatóinak: az adventi időszakban kizárólag karácsonyi dalok hallhatók a legkedveltebb hazai kereskedelmi rádiócsatornán. Kalácska Gábor programigazgató elmondta: az itthoni éterben még egy csatorna sem élt ezzel a lehetőséggel, bár világszerte több példa is van rá – írta a stop.hu.

(RADIOSITE.HU)