Újabb hazai rádiós siker nemzetközi vizeken. 

A szakember a Benztown rádiós brand support vállalat Iron Imager néven meghirdetett nemzetközi versenyén a legjobbak közé jutott: összesítettben a negyedik, az európai indulók között pedig az első lett.
A 2008-ban alapított, Los Angeles-i székhelyű Benztown az egyik legnagyobb rádiós márkaépítő kreatív műhely a világon, rengeteg nemzetközi ügyféllel, több, mint kétszázezer hanganyagot tartalmazó adatbázissal és számtalan – csak az Egyesült Államokban sugározható – szindikálható tartalommal.
A cég 2012 óta minden évben meghirdeti a nemzetközi Iron Imager producerversenyt, melyre egy legfeljebb 60 másodperces zenei promóval lehet pályázni a szervezők által rendelkezésre bocsátott hanganyagokból összeállítva. A nyertes minden évben a Benztown delegáltjaként élőben méretheti meg magát az AllAccess nemzetközi rádiós csúcstalálkozón.

Az első idén Sean Galbraith, a toronto-i Z103.5 producere lett. Bolla Zsoltot egyedül ő, illetve egy kanadai és egy Trinidad és Tobago-i rádiós tudta megelőzni. A hazai induló hanganyaga itt hallgatható meg.
Bolla Zsolt jelenleg szabadúszó producer és tanácsadó, korábban a a Juventus és a Sláger Rádió programigazgatója, valamint a NeoFM tanácsadója és gyártásvezetője volt.
(RADIOSITE.HU)