Szól tovább a rádió online, de változások lesznek a stábban – FRISSÍTVE!  A Class FM ma esti közleményében cáfolta azt a híresztelést, hogy megszűnik a rádió november 20-án, éjfélkor. Mint írják, nem szűnik meg, „csak” az FM sugárzás áll le, az is ideiglenesen. Balázsék viszont ma voltak utoljára élőben. A médium analóg adásának megszűnése az egész rádiós szakmának tragikus és visszafordíthatatlan károkat okoz.

„A Class FM jelenleg azokat a szükséges változtatásokat hajtja végre, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a jövőben is megfeleljünk hallgatóink igényeinek. A Morning Show a műsorstruktúra része marad” – áll a Facebookra posztolt közleményben.
A csatorna továbbra is megtalálható lesz a Telekom médiaboxain, online, valamint az okostelefonokon is.
Az írás megjegyzi, ugyan a rádiósok szerződése év végéig tart, de tudomásul veszik, hogy Sebestyén Balázs inkább a tévés munkáira kíván koncentrálni és mostantól minimalizálja rádiós szereplését, ezért a mostani, utolsó héten már csak a Morning Show ismétlései szólnak majd a Class FM-en.
Michael McNutt, a Sláger Zrt. többségi tulajdonosa, valamint az Advenio Zrt. tulajdonosa elmondta: „Minden tiszteletünk és elkötelezettségünk a Morning Show jelenlegi műsorvezetői iránt. A rádió vezetésének állásfoglalását követve, a hét további részében – az analóg adás november 19-i befejezéséig – Best of Morning Show-t hallhatnak a hallgatók a reggeli műsorsávban. Balázsnak, Ferinek és Janinak sok sikert és jó egészséget kívánunk”.
A közlemény szűkszavűan kitért arra is, hogy az analóg engedély megújításának lehetősége továbbra is folyamatban van – a beadott bírósági indítvány felülvizsgálat alatt áll, és remélik, az eljárás 2017 januárjáig lezárul.
Sebestyén Balázs cáfolt
Balázs szerint hazugság a közlemény több állítása. Facebookra feltöltött videoüzenetében közel szó szerint az alábbiakat mondta:
„Egyetlen szóval tudnám illetni az egykori rádióm, a Class FM friss közleményét, az pedig az, hogy hazugság. Kaptam ma egy levelet, amiben az volt, hogy holnaptól már nem kell bemennünk a Morning Show-ba.”
Balázs hozzátette: „Mi nagyon szerettük volna kitölteni és végigcsinálni a szerződésünket, és becsülettel és tisztességesen elköszönni tőletek. Nem kívánom a rádiós szereplésemet minimalizálni. Olyannyira nem, hogy még nagyobb erővel szeretnék rádiózni, és még jobb műsorokat szeretnék készíteni Ferivel, Janival (…). Egyelőre erről többet nem mondhatok, de figyeljetek bennünket.”

Frissítés (2016.11.15. 23:01)

Mégis élőznek még Balázsék szerdán, és talán a hét többi napján is, a legfrissebb Facebookos bejelentés szerint. Közben a Rádió 1-es Esperes Ákos is felajánlotta szolidaritását, és szívesen vendégül látja a triót.

Megszűnik, vagy nem szűnik meg?

Összegezve elmondható, hogy a Class FM tovább működik, de november 20-ától kizárólag digitális platformokon lesz elérhető, eltérő műsorvezetőkkel, nagyjából az eddigivel azonos műsorstruktúrával, és céljuk a mielőbbi visszatérés FM hálózatra. Ettől függetlenül a 2,4 milliós napi hallgatottságú rádió FM sugárzása most vasárnap éjféltől már nem lesz hallható.

Az egyetlen országos könnyűzenei rádió vasárnaptól a Petőfi lesz, 35% körüli lefedettséggel elérhető lesz továbbá a 89.5 Music Fm és a terjeszkedő Rádió 1, 20% körüli lakossági lefedettséggel pedig a Rádió Rock és a Sláger FM.

A közmédia és a regionális, illetve helyi rádiók szerepe a következő hónapokban ugyan felerősödhet, de hosszú távon igen ártalmas a rádiós szakmának az, hogy a demokratikusnak mondott országok közül első ízben megszűnik nálunk az országos kereskedelmi rádiózás.

Várhatóan több százezer hallgató tartósan vagy végleg el fog fordulni a rádiózástól, ahogy az 2009-ben is történt. És akkor még nem beszéltünk a szakmától megundorodó rádiósokról és a rádióval végleg szakító hirdetőkről.

(RADIOSITE.HU)