Mûholdas kapacitásán továbbítja a Magyar Katolikus Rádió adását a Duna Televízió – jelentette be Cselényi László, a Duna Televízió elnöke.
Cselényi László kiemelte: nem kívánja a döntést minõsíteni, vagy annak törvényességét vitatni, de mivel a Magyar Katolikus Rádió a Duna Televíziónak évek óta komoly szakmai, stratégia partnere – hallgatótábora egyébként Duna TV nézõ is -, ezért hozzásegíti az adót, hogy mûsorát mûholdon keresztül sugározhassa mind az öt kontinensen.
A Duna Televízió nevében Cselényi László elnök felajánlotta: a Magyar Katolikus Rádiónak a Magyar Rádió MR1 és MR2 csatornájához hasonlóan helyet biztosít mûholdas kapacitásában.
Cselényi László szerint az alapítása óta eltelt közel hét év során a Magyar Katolikus Rádió bizonyította, hogy közszolgálati mûsora megfelel az igényesség, a korszerûség és elfogulatlanság követelményének. „Megítélésünk szerint Magyar Katolikus Rádió egy politika feletti, ökumenikus szellemiségû, keresztény tanokat hirdetõ médium, amely nem egy egyszerû „imarádió”, hanem a magyar értékek szolgálatában álló jelentõs nemzeti kulturális fórum” – fogalmazott a Duna Televízió elnöke.
„A Duna Televízió missziója sok tekintetben egyezik a Magyar Katolikus Rádió által közvetített értékkel, ezért tartjuk fontosnak, hogy segítsük a közmûsorszolgáltató adásának terjesztését” – mondta Cselényi László.
A Duna Televízió elnöke hangsúlyozta: a sugárzás költségei nem terhelik majd az állami költségvetést, mert az a meglévõ mûszaki kapacitások átcsoportosításával megoldható. Cselényi kifejtette, hogy az adás mûholdas továbbításáról ugyanúgy leszerzõdne a Duna Televízió a Magyar Katolikus Rádióval, mint tette a Magyar Rádió esetében. Az elnök reméli az együttmûködésnek nincs jogi akadálya, mert a Magyar Katolikus Rádió közmûsor-szolgáltatóként olyan tartalmat szolgáltat, amely a médiatörvény szerint támogatható.
(forrás: Duna Televízió)