Nem DJ FM és nem Roxy, hanem Rádió 1 lesz a budapesti 96.4-en. 

Betartották az ígéretüket: rövidesen újraindul a Rádió 1 a fővárosban, ezúttal a 96.4 MHz-en. A csatorna nagy restartjának előkészületei már gőzerővel folynak – úgy tudjuk, még ebben a hónapban felcsendülhet az első igazi mai sláger. 
2012-ben, a megszűnés előtti hetekben játszott promóciós szpotokban ígéretet tett az akkor leghallgatottabb 103.9 Rádió 1 arra, hogy előbb-utóbb visszatérnek majd a fővárosba. Bár 4 év után már a rádió rajongói biztosan beletörődtek abba, hogy nem fognak, és a több, mint 360.000 lájkos Facebook oldalukon is minimalizálódott az aktivitás, ma megtörte a csendet egy diszkrét logo- és borítóképcsere.
Nem ok nélkül, ugyanis a Médiatanács az e heti ülésén engedélyezte a 96.4 MHz-re kiírt pályázaton nyertes, továbbra is Andy Vajnához köthető Radio Plus Kft. névváltoztatási kérelmét, mégpedig 96.4 Rádió 1-re. 
Igaznak bizonyult tehát, amit korábban írtunk, mely szerint a DJ FM csak egy projektnév volt, és inkább egy régi, jól ismert brand lehet esélyes a visszatérésre (bár azt akkor még mi sem sejtettük, hogy rögtön kettő is, ugyanis a Roxy Rádió névhasználati jogát is megszerezte a társaság időközben – de aztán mégsem az lett a “befutó”), így most már biztos, hogy az igazi mai slágerek visszatérhetnek a fővárosba is.

A 96.4-re kiírt pályázati felhívás és az ügyvezető korábbi nyilatkozatai alapján minimális szövegarány és 40%-os magyar zenei kvóta lesz a frekvencián, ezt leszámítva, és a 4 év alatt semmit nem változó logóból kiindulva gyanítható, hogy hasonló, vagy csaknem ugyanolyan lesz a rádió zenei- és csatornaarculata, mint 2012-ben, amikor – most már fogalmazhatunk úgy, hogy – ideiglenesen elhallgattak.
Meg nem erősített információink szerint egyelőre csak a 96.4-en szól majd a régi-új Rádió 1, azonban pár hónapon belül vidéken is újra megjelenhet a mai napig egyik legerősebb rádiós márka az azóta is folyamatosan működő Békés megyein kívül is (a Baranya megyei Rádió 1 valószínűleg nevet vált).
(RADIOSITE.HU)