Pályázatok, támogatások, büntetések – a Médiatanács múlt heti döntései. Közösségi médiumok rezsiköltségeinek pályázati támogatása; a korhatár-besorolásra, zene- és műsorkvótára vonatkozó előírások megsértése miatti eljárások megindítása és két hajdúsági helyi rádiós frekvencia pályázati felhívásának véglegesítése tartozott múlt héten a Médiatanács ülésén született legfontosabb döntések közé a megtárgyalt – közel ötven – napirendi pontból.

A Magyar Média Mecenatúra program közösségi, illetve kisközösségi médiaszolgáltatóknak szóló idei rezsipályázatának második fordulójában 20 pályázó jutott összesen 106,6 millió forint támogatáshoz. A Médiatanács felhívásában 3 közösségi és 3 kisközösségi rádió vett részt eredményesen: a fővárosi Jazzy Rádió, a szegedi és miskolci Európa Rádió, illetve a Rádió 87,8 Érd, a nyíregyházi Mustár Rádió és a miskolci Csillagpont Rádió. A Médiatanács 2011 óta 484 támogatói döntést hozott közösségi médiumok rezsiköltségeihez való hozzájárulásként közel 2,4 milliárd forint összegben, hogy elősegítse a helyi közösségeket szolgáló televíziók és rádiók működését.

Induló eljárások korhatár-besorolási szabálytalanságok és kvótakötelezettségek elmaradása miatt

A Tilos Rádió 7térítő című műsorának február 29-ei beszélgetését állampolgári bejelentésre hatósági eljárásban vizsgálja a hatóság, mert a szolgáltató a műsorszámot korhatári figyelmeztetés nélkül tette közzé, bár vélhetően 12 éven aluliak számára nem ajánlottként kellett volna sugároznia. A kérdéses szegmensben ugyanis olyan szexuális tartalmú információk hangzottak el, amelyeknek értelmezése a kiskamaszok számára problémát jelenthet.

A korhatár-besorolási szabályok betartását ellenőrző, az idén év elején megkezdett, a legnagyobb elérésű rádiókat érintő tematikus hatósági vizsgálat keretében a Médiatanács újabb hatósági eljárást indít a Class FM Morning Show műsorának január 14-ei és 19-ei adásai miatt, mert azokat a 12-es besorolás helyett vélhetően 16 éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétenni. A Class FM-es kifogásolható műsorrészletek a prostitúciót társadalmilag elfogadottként mutatták be, és durva, trágár trollkommenteket humorosan népszerűsítettek, amit a védendő fiatal korosztály nem tud még a helyén kezelni, megfelelően értelmezni. A Médiatanács ezen kívül jelenleg két másik eljárást is folytat a rádió műsorai miatt, mindegyiket korhatár-besorolási témában: a december 30-ai és a január 4-ei adásban elfogadható konfliktusmegoldásként ábrázolták az erőszakot, valamint a felvetett szexuális témákat érzelemmentesen, erős obszcén kifejezésekkel mutatták be, a január 11-ei adás pedig aggályos kontextusban dolgozta fel a szexualitás, illetve a homoszexualitás témáját; pozitív, humoros színben tüntette fel az alkohol- és drogfogyasztást, továbbá durva trágárság is helyet kapott. A testület ugyanakkor a műsor január 27-ei és 28-ai – az egyik műsorvezető orvosi kezeléséről viccelődő – adását kifogásoló állampolgári bejelentést megvizsgálva nem látott jogalapot hatósági eljárás megindítására. Az átfogó tematikus vizsgálat a Class FM-en kívül a Music Fm-et, a Petőfi Rádiót és a Sláger FM-et ellenőrzi, a vizsgálati eredményeket a közeljövőben fogja tárgyalni a Médiatanács.

A Médiatanács hatósági eljárást indít 5 médiaszolgáltatóval szemben, mert vélelmezhetően nem teljesítették törvényi kvótakötelezettségeiket. A zenei- és műsorkvótával kapcsolatos tavalyi 2. félévi adatszolgáltatások elmaradása miatt 10 rádió üzemeltetőjével szemben indul eljárás.

Rádiós pályázati felhívások és médiaszabályok megsértése miatti jogkövetkezmények

A 30 ezer fős vételkörzetű Hajdúböszörmény 98.9 MHz és a 24 ezer fős vételkörzetű Hajdúszoboszló 100.6 MHz helyi rádiós frekvencia kereskedelmi jellegű hasznosítását célzó pályázati felhívások szövegét a Médiatanács véglegesítette és honlapján néhány napon belül közzéteszi. A pályázati ajánlatokat a publikálástól számított 35. napon lehet majd benyújtani a böszörményi frekvenciára és a 45. napon a szoboszlóira.

Új pályázatifelhívás-tervezetekről is döntött a Médiatanács: a 60 ezer fős vételkörzetű Velence-Meleg-hegy 90.4 MHz kereskedelmi jellegű és a 26 ezer fős ellátottságú Kisvárda 93.4 MHz helyi rádiós frekvencia közösségi jellegű hasznosításáról szóló dokumentumtervezetek szintén néhány napon belül olvashatóak a hatóság honlapján.

A püspökladányi Sárrét FM szolgáltatójára 10 ezer forint bírságot szabott ki a Médiatanács, mert a vállaltakhoz, illetve az előírásokhoz képest többek között kevesebb helyi közéleti, közszolgálati és hírtartalmat tettek közzé.

A Médiatanács figyelmeztette a miskolci Rádió M médiaszolgáltatóját a reklámszabályok betartására, mert a rádió egyik decemberi adásában egy alkalommal olyan benzinkút-reklámot népszerűsített, amely közvetlenül szólított fel gyermekeket arra, hogy rábeszéljék szüleiket vagy másokat a vállalat plüssállatainak megszerzésére. Szintén figyelmeztetésben részesült a Kossuth Rádió szolgáltatója, mert egy decemberben közreadott, kartellellenes témájú, társadalmi célú reklám megrendelőjét nem nevezte meg a közleményben.

(RADIOSITE.HU)