Ausztriában pedig megújult a legnagyobb regionális rádió. 

Több változást is hozott rádiók terén az újév szomszédainkban.
Romániába megérkezett a világ egyik legnagyobb rádiós brandje, a Virgin. Az új adó január 9-én váltotta a Radio 21-t. Az újramárkázásra azért volt szükség, mert a Radio 21 nem tudta felvenni a versenyt a 2008-ban indult Radio ZU-val, ezért a hallgatottsági lista éléről az utolsók közé került. 
A francia Lagardére csoporthoz tartozó országos adó formátuma elődjéhez hasonlóan CHR, a legfrissebb pop- és elektronikus zenékre fókuszálva. A Virgin Radio vétele Magyarországról is lehetséges, főleg a keleti határ mentén érdemes próbálkozni az avasfelsőfalui 96.0-ás, a zilahi 97.7-es vagy az aradi 99.8-as frekvenciával.

Virgin Radio Románián kívül még kilenc országban van jelen, Kanadától egészen Thaiföldig. Érdekesség, hogy az adók formátumát nem központilag határozzák meg, hanem a helyi piaci igények szerint alakítják ki.
Megújult a radio 88.6 is Ausztriában
A rádió, mely egyébként Magyarországon, a nyugat-dunántúli régió nagy területén is fogható, 1998-ban indult Ausztria fővárosában, Bécsben, majd néhány évvel ezelőtt kezdett terjeszkedésbe, a vele azonos tulajdonosi körbe tartozó, Alsó-Ausztriában és Burgenlandban sugárzó HiT FM-et is újramárkázva, immáron 88.6 Der Musiksender névvel. 
Ezáltal három tartományban azonos néven, azonos struktúrájú, mégis különböző program futott, a vidéki tartalmat St. Pöltenben, a fővárosit pedig Bécsben szerkesztették. 

Az osztrák magánrádió-törvény 2015-ös módosításának köszönhetően lehetőség nyílt a hálózatok összevonására, és ezt ki is használták: 2017. január 9-étől egységes műsort sugároznak mind Bécsben, mind Alsó-Ausztriában, mind Burgenlandban. 
A programegyesítést egy rebrand is kísérte, új on air és off air arculattal jelentkezik az immárom “radio 88.6” néven működő csatorna, valamint új a szlogen is, mellyel a rockzenét, mint “életérzést” próbálják a hallgatókban tudatosítani: “So rockt das Leben” azaz “Így zúz az élet”.

A három burgenlandi frekvencián a magyar és a horvát nyelvű nemzetiségi műsorok továbbra is hallhatóak, este 10 után. 
(RADIOSITE.HU)