Kedvező visszajelzéseket kaptak Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója szerint. 

Kedvező visszajelzések érkeztek az Árvízvédelmi Rádió kapcsán – mondta Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a közmédia jótékonysági napján vasárnap este.
A vezérigazgató elmondta, hogy a nagy dunai árhullám közeledésekor vetődött fel, hogy szükség lenne egy szolgáltató típusú rádió elindítására, melyhez a volt NeoFM országos frekvenciáját lehetne felhasználni.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kitűnően vizsgázott, egy nap alatt megszületett az engedély, a következő napon pedig már megszólalt a rádió – mondta Böröcz István. Megjegyezte: a közönségtől pozitív visszajelzéseket kaptak, de még a sajtónak a közmédiával nem mindig barátságos része is elismerte, hogy egy értékes, hallgatható rádió született.
Mátrai Gábor, az NMHH alelnöke a közmédia jótékonysági műsorában elmondta: az engedélyezést egy gyors, hatékony kis csapat készítette. “Jól megalapozott hátterünk van” – fűzte hozzá az alelnök, aki hozzátette azt is, hogy az NMHH nemcsak a frekvenciák felett rendelkezik, a hatóság hozta létre a Nemzeti Összefogás Vonalát is, ahol az árvízkárosultaknak szánt adományokat fogadják.
(MTI)