Taroltak a 89.5 Music Fm rezidensei a Ballantine’s Music Awardson. 

Newik, a Music Killers egyik lemezlovasa nyerte a DJ Szövetség és a Ballantine’s Év DJ-je versenyének “Mainstream” kategóriáját. A legnagyobb hazai DJ verseny szakmai szavazásán a 89.5 Music Fm több rezidense is előkelő helyen végzett és a közönségszavazás döntőjében is ott vannak a népszerű csatorna lemezlovasai.
Newik története tényleg mesébe illő: a Music Killers csütörtöki rezidense sokáig vendéglátósként dolgozott külföldön, de titkon arról álmodozott, hogy egyszer híres DJ lesz. 2005-ben kezdett a zenéléssel foglalkozni, 2013-ban ő lett Az Év Hazai Feldezettje, egy évre rá pedig már az Év DJ-jévé választották.

Az Év Hazai Mainstream DJ-je a szakmai szavazáson tehát 2015-ben Newik lett, ugyanebben a kategóriában pedig harmadik helyezést ért el – szintén a Music Killers színeiben – a Crazibiza.

A szakmai szavazáson több kategóriában osztottak díjakat. Az “Underground DJ-k” közt is a legjobbak közt végeztek a Music Fm DJ-k: Lotfi Begi a második, Belocca a harmadik lett ebben a kategóriában. Az év producere kategóriában pedig az előkelő második helyezést hozta el a Crazibiza, akik ezzel három egymást követő évben is a dobogón végeztek.

Hátra van még a közönségszavazás, ahol a döntősök közt természetesen ott vannak a Music Killers DJ-k. Metzker Viki a Mainstream kategóriában várja a végeredményt, míg az Underground kategóriában Lotfi Begi és Newl izgulhat az aranyéremért.
(RADIOSITE.HU)